2010. június 9., szerda

Csigavér és padlógáz, nomeg a kézifék…


Mindenki közlekedik, ki így, ki úgy… biztosan aki gyalogosan jár is tapasztal, érzékel sok-sok furcsaságot, de hát az autós kultúra, vagyis a kultúra hiánya szerintem az, ami minden nap okoz meglepetéseket. Olyan szimpla dolgokról most nem ejtenék szót, hogy a dupla sávos úton egyszercsak rámrántják a kormányt, mondván ő most sávot vált, de a tükörbe nem néz bele. Ez olyanfajta apróság, amin nem lepődök meg. A pumpa persze felmegy, már nem azért, mert az életemmel játszanak, abból csak egy van… na de az autóm, az pótolhatatlan. (vagy fordítva)

No de milyen csoda történt velem ma? Hát az úgy volt, okulva a hétfői tapasztalatból, megkísérelvén kikerülni a dugókat, gondoltam egy merészet, és a Bécsi útról felkanyarodtam a Kiscelli utcába, hogy majd árkon-bokron-hegyen-völgyön, ügyesen kicselezem a kritikus pontokat. Az elgondolás jó is volt, csak hát a sors úgy hozta, hogy kritikus pont lett előttem az a kívülről is szőke, autóját tekintve fekete telepjárós (Levi kedvéért) hölgy, aki szerintem éppen a műkörmösnél járt, amikor a kézifékes indulást tanították az oskolában. Aki nem tudja, a képen megnézheti milyenek is a Kiscelli utcabéli terepviszonyok…


Az utca meredek, nem kicsit. Nagyon. (talán a bal oldali kerítésből lehet érzékelni kicsit) De így a nyári kánikulában, szerencsére az esős évszak után a burkolat száraz volt, tehát az időjárásra nem foghattuk, hogy miért fullad le a hölgy egymásutánjában kb. 4x, mindahányszor egyre-egyre jobban közeledve hozzám, vagyis az autóm elejéhez, amit én mondhatni rettenetesen féltettem, a bénázást látva – joggal. A mögöttem lévő, egyébként diplomáciai rendszámmal megáldott Mercedes típusú, szintén fekete gépjármű is felismerte a baj súlyosságát, és mentse az én autómat, ereszkedett a dombon ő is szépen vissza. Kedves olvasóm, 10 centikről beszélünk, és arról a fojtogató, izgalommal teli várakozásról, amikor az autós társadalom taplóbbik fele is elfelejt dudálni. Vagy nem mer? Mert még talán jobban kétségbe esik a hölgy, és a pánik nem vezet jóra? Bevallom, én mosolyogtam, miközben nemcsak a 28 foktól izzadt a tenyerem, és erőst gondolkodtam, hogy újgazdagéknak (ugyebár ha 8 milla futja egy kocsira…), lehet be kéne invesztálni pár korrepetáló órára Csigavéréknél, bár lehet ebben az esetben a Padlógáz is segített volna, mindenesetre nem kerül annyiba, mint az a manőver, amiről még nem szóltam.

Nem számoltam, de kb. a negyedik lefulladást követően kivágódott az index balra. Nocsak. Ha nem tudunk felmenni, megfutamodunk, dobunk egy hátraarcot? Mégse kell megmászni azt a hegyet? A szembe jövő, lefele sávban végestelen végig álltak az autók. Gondolom a fentről jövők is látták a műsort, és kellő előzékenységgel voltak a sevroléssal szemben, vagy úgy voltak vele, inkább maguk elé engedik, lejtőn lefelé jobb a biztonság, az a tutti, ha nem mögöttük van, mert lehet nemcsak a kézifékes indulás nem megy, hanem a fékezés se… Szó szót követ, a nénjét elengedték, de a sokadig meglepetés akkor ért, amikor nem megfordult ipszilonban, mint ahogy az várható lett volna, hanem kis íven visszafordult, és a jobb hátsó kerekét felrakta a járdaszegélyre (terepjáró, bírja ez, gondoltam én), meg az is végigfutott az agyamon, hogy milyen okos a nő: nem megy a kézifék? Mit nekem… majd az útpadka megfog, és start. No de a padka nem fogta meg. És szinte amellett rögtön, úgy 15 centire, egy kis kerítés óvta-védte (na azért annyira nem múlt idő, nem döntötte ki főhősünk) a gyalogosokat, nem úgy a captivás fényezését, mert igen… én sem akartam elhinni, végighúzta a kerítést, hosszan… csúnyán… Lehet nem gond nekik, lehet nem is javíttatják, anya kap másikat… És addig, amíg csak a sajátját zúzza, nincs is baj. A baj ott kezdődik, hogy az ilyen balfékek zúznak mást is, rám most vigyáztak az angyalkáim, remélem a nő is levonja a megfelelő tanulságot.

2010. június 5., szombat

Itt az eper, itt a nyár?

Annyira, de annyira vártam már a hazai gyümölcsszezon kezdetét. Már áprilisban sem tudok ránézni a déligyümölcsökre, nemhogy megenni őket. Banán, narancs, grapefruit, december-januárban oké, de aztán megcsömörlik az ember lánya, és kínzó vágy fogja el a friss földieper illata és íze után, amit ugye a primőr se pótol, mert lehet ránézésre olyan, amilyet szeretne, de mondhatni se íze, se bűze…

A héten párszor már megörvendeztetett anyukám a kiskertünkből pár szem eperrel, eper ízű eperrel, de sajnos nem terem annyi mennyiség a kertben, hogy úgy igazán kielégítsem vele a több hónapja tartó éhségemet. Sajnos a piaci-zöldségesbeli árak sem tették lehetővé, hogy kilószám vegyem ezt a finom gyümölcsöt, de eljött az én időm: beindult Pomáz határában az eper szedd magad, szedd és edd degeszre magad. Sajna eddig az eső nem engedte, hogy bevessem magam az eperföld közepébe, de végre ma, ma kisütött a nap. Műanyag edénykékkel felszerelkezve nekivágtunk Leventémmel. A 11-es útról jövő bekötőút szinte járhatatlan volt az út szélén parkoló autóktól, mert a szántóföldön olyan dagonya volt, hogy csak a bátrabbak mertek bemenni (mi is). Az elején, még próbáltunk finomkodni, kikerülni a mélyebb tócsákat, de aztán hamar rájöttem, hogy nincs hová kerülni, nem ússza meg a lábam tisztán, akárhogy is próbálom, úgyhogy az erőfeszítéseket és a koncentrálást átcsoportosítottam az eperszedés irányába.

De így, a pocsolyákban gázolva elfogott a nosztalgia. Régesrégen, kicsi lány koromban, megboldogult nagypapám és egy történet jutott eszembe, amikor is a játszótéren, egy nagy eső után, a hinta és a mászókák alatt szépen meggyűlt a víz, és a kellemes napocska a kis tócsákat finom melegre hevítette, és a 4-5 éves forma leányzó (én), nagy-nagy örömmel pacsált benne kicsi lábaival. Mikor a drága jó ember odaszólt a rossz unokájának: „Édes lányom, hát jó, hogy nem fekszel rögtön bele!” A négy éves átokrossz gyerek mit gondoltok mit csinált? Nem, nem gondolkozott el a kijelentésen, hanem olybá vette a dolgot, mint ötletadó idősebb és igen tisztelt személy szíves kérése lett volna, aminek ugye nem szabad ellenállni, és azon nyomban a mászóka alatti pocsolyát átavanzsálta kis medencének, melyben kellemesen elücsörögött egészen addig a pontig, míg a jó öreg nem jött, és a nyakánál fogva nem pecázott ki, és vitt haza a nagymamához, aki rögtön neki is szegezte a kérdést hites urának: „Hát te Jóóózsi, mit csináltál ezzel a gyerekkel????”….


No de térjünk vissza az eperhez, ha már ezért gyűltünk itt össze. Szóval tapicskoltam a már ronggyá ázott, saras szandálomban, és próbáltam a legszebb, legnagyobb, legérettebb epreket megcsípni magamnak. Ami nem volt könnyű feladat, lévén tömeg volt. Bár nagy az eperföld, és a tömeg eloszlott, de mégis olyan érzésem volt, hogy mindent letaroltak előttem… Azért sikerült 7 kilót szedni, és szerintem olyan másfelet megenni. Most így este 7 óra felé vagyok, eddig csak epret ettem, de még mindig nem unom. Próbálok ma gyümölcsnapot tartani, néha kell, és néha jó, ha hagyjuk egy kicsit fellélegezni a szervezetünket. Egyébként is, a szegedi buli óta eléggé eleresztettem magam, és így tavasszal nem kéne… (Tavasszal???? júúúnius van, nyár van, csak érzésem nincs, mert mondhatni idén a tavasz elmaradt, és most, hogy kettőt pislogott ránk a napocska, most hiszem azt, hogy eljött a tavasz, pedig itt volt, csak nem vettük észre.)

És jó, ha tudjátok: a világ egyik legegészségesebb gyümölcse az eper, ráadásul lelkiismeret-furdalás-nélkül élvezhetjük: mert minél többet fogyasztunk belőle, annál karcsúbbak leszünk! Nemcsak finom, de több, mint háromszáz biológiailag értékes anyagot is tartalmaz. Még a növény leveleiben is gyógyító erő van.., Az eper 10 dekájában 30 kalória van. A mangán tartalma segíti a zsírégetésért felelős enzimek, ezenkívül az anyagcserét serkentő pajzsmirigyhormonok termelődését, kálium és asparagin nevű fehérje-építő kocka vízhajtó hatású. (így legalább már tudom miért járok fél óránként pisilni ma) C-vitamin tartalma nagyon magas, több, mint a citromban, hisz 10 dkg eperben 50 mg C-vitamin található, és így segít abban, hogy a vér folyékony maradjon, és a bioaspirin tartalma pedig csökkenti a gyulladást és fékezi a fájdalmat, ezenkívül segít leküzdeni a fejfájást és a migrént. Az eper kálium és magnézium tartalmán kívül az E- és C-vitaminja csökkenti a koleszterin szintet és a túl magas vérnyomást, megelőzi a trombózist és a vérerek beszűkülését, így az infarktust is. A cink és a C-vitamin páros a vírusok és a baktériumok elleni küzdelemben segíti az immunrendszert. Az eper vastartalma segíti a vér oxigén szállítását, folsav tartalma segíti a vérképződést, és a boldogsághormonokat is. Tehát az eper kivételesen jó C-vitamin forrás. A C-vitamin tartalma pedig erősíti a hajszálereket és a sejtfalat, ezenkívül létfontosságú a bőr petyhüdését megakadályozó kollagén termelésben! Tíz szem eperben több C-vitamin van, mint egy narancsban. Ráadásul akár a balkonon is megterem, így nem vész el belőle szállítás közben a vitamin, és a szénhidrát tartalma is jóval barátságosabb.


2010. június 3., csütörtök

Kuszkusztörténelem receptekkel


A kuszkusz egyik kedvenc alternatív köretem volt rizs helyett, vagy mellett, de áprilisi marokkói utam során sikeredett annyit egyek, hogy mostanáig nagyon rá se bírtam gondolni a témára, nem hogy még neki is álljak elkészíteni, pláne nem megenni. Mostanában érkezett el az idő, és az újításra is. Mint említettem, a kuszkusz köretként funkciónált – eddig. Kezdem felfedezni mennyire sokoldalú ez az gabonaféle, és mennyire könnyű az elkészítése, hogy az élettani hatásairól ne is szóljak.

Idézek a Terrebbes-ről (mert ennél összefogóbban nem tudnám nektek tálalni eme remek eledel történetét):

A kuszkusz berber eredetű szó, valami olyasmit jelent, hogy „jól megsodort”. Sok helyen még ma is kézzel sodorják-pödörik gömböcökké, enyhén benedvesített és belisztezett keménybúza-darából. A lisztes víz vékony filmmel vonja be a parányi labdacsokat, melyeket azután különböző méretű sziták segítségével méret szerint szétválogatnak, leszitálván róla a fölösleges lisztet is. Aztán szétterítik a napon, és kiszárítják. Az eljárás lényege az, hogy egy pergős valamit állítsanak elő, vagyis a gőzölés vagy áztatás során ne keletkezzen belőle pempő (mint a tejbegríz vagy a puliszka esetében).
Van borsó nagyságú is, de minél gyakorlottabb valaki, annál apróbbra sodorja a szemeket. Az apróbbak neve szeffa, főként édességhez vagy töltelékhez használják. A nagy szeműt mhammszának hívják a marokkóiak. Európában bulgur néven ismert egy nagy szemű kuszkuszféleség: ezt gyakran használják taboulé, azaz kuszkuszsaláta készítéséhez.

A Maghreb országokban nem is olyan rég még óriási mennyiségeket készítettek házaknál, hogy legyen tartalék a nagyobb családi események megünnepléséhez. Maga a daramorzsolás is ünnep volt, hiszen sok asszony jött össze, vidám pletykálkodással, énekléssel töltötték a napot. Marokkóban most is van, aki ad a finom részletekre, és házhoz rendeli a „dadákat”, vagyis a kulináris hagyományok és titkok őrzőit. A dadák igencsak misztikus asszonyok, származásukról kérdezni tilos, annyit lehet sejteni, hogy rabszolgák leszármazottai, többnyire fekete bőrűek. De manapság azért arrafelé is ritkul a házi készítésű kuszkusz. A gyári pedig három minőségben kapható (finom, közepes és durva). Elterjedt az előfőzött változat is. Hogy ne legyen olyan egyszerű a dolog, jegyezzük meg, hogy kuszkusz készülhet más gabonákból is: például árpából, kölesből, kukoricából, árpacsírából, de akár kenyérmorzsából is.

Ennyit talán a történelemről, most lássuk a recepteket:

TABULÉ



Hozzávalók:

  • 2 csésze kuszkusz
  • 2 db paradicsom
  • egy fél kígyóuborka
  • egy fél lilahagyma (vagy ha kisebb akár egy egész is)
  • 3-4 db újhagyma felszeletelve
  • 2 csokor petrezselyem
  • 2-3 szál menta
  • 1 egész citrom héja és leve
  • 3 evőkanál olívaolaj
  • só és bors

A kuszkuszt duplája mennyiségű forró (sós, ételízesítős, vegamixes) vízzel felöntöd, letakarod, és míg a többi alapanyagot előkészíted, állni hagyod.

Felaprítod a petrezselymet, a mentát, és szépen sorban összevágod kockára a zöldségeket, egy tálban összekevered, és amikor megvagy, és langyosra hűlt a kuszkusz, az egészet jól összekevered, és kis ideig hagyod, hogy az ízek jól összeérjenek.

Így csináltam én, mert ezek a zöldségek voltak itthon, de olvastam pl. olyan receptet is, ahol párolt mexikói zöldséggel „dúsították”, aki él vele, kockára vágott párolt csirkemell se rontja el. Mondhatni a lehetőségeknek csak a fantázia szab határt.

És ha már kuszkusz, ne csak sósan, édesen is készítsétek el:

ARAB ÉDESSÉG


Hozzávalók:

  • 30 dkg kuszkusz
  • 10 dkg vaj (még jobb a ghee)
  • 1/2 dl olaj (én ezt elhagytam)
  • 30-40 dkg datolyamassza, ha több se baj (vagy turmixban pépesített datolya)

A kuszkuszt az olaj és a vaj keverékén megpirítjuk, hogy szép barna színt kapjon. Ezután a datolyához öntjük, jól összekeverjük. Vizes kézzel pici gombócokat formálunk. Szépen mutat, ha folpack-kal bélelt kis formákba tömjük (pl. tojástartó, vagy jégkockakészítő), és a fólia segítségével vesszük ki az immár guszta kis falatokat. Ropogós, vendégváró édesség.

A végére egy örök kedvenc:

TEJBEKUSZKUSZ

Hozzávalók.

  • 1 bögre kuszkusz,
  • 2 bögre tej,
  • 1 teáskanál méz,
  • 2 evőkanál kókuszpehely (vaníliás cukorral is helyettesítheted),
  • aszalt gyümölcs aprítva (füge, sárgabarack stb.).

Elkészítés: Amíg a tej felforr, a kuszkuszt, a kókuszpelyhet és az apróra vágott aszalt gyümölcsöt rakd egy tálba. Ha felforrt a tej, keverd bele a mézet, és öntsd rá a kuszkuszra. Lefedve legalább fél órára hagyd pihenni, hogy a kuszkusz magába szívja a tejet, és megpuhuljon. Savanykás lekvárral a tetején tálald.