Pár napja a NEM-ek korszakát éljük. Bármit kérdezek tőle, gyakorlatilag mindenre a válasz: NEM. Esetleg: NEM-NEM... Még akkor is NEM, ha közben pedig IGEN...
Ilyen vicces párbeszédeink szoktak lenni:
- Botikám, szereted anyát?
- Nem.
- És apát szereted?
- Nem.
- És a kutyust szereted?
- Nem.
- Mond csak, valakit azért szeretsz még?
- Mammmmaa...
Egy másik, ebéd közben zajló párbeszéd:
- Boti, kérsz még enni?
- Nem.
- Akkor jól laktál, ugye?
- Nem-nem.
- De ugye finomat főzött anya?
- Ühüm.
A ma reggeli "alakítását" is elmesélem, mert annyira cuki volt, hogy azt hittem megzabálom :) Éppen csak felébredt és megittuk a tejecskéjét, átvettük a pizsijét. Mutat az erkélyajtóra.
- Kicsikém, ha ki szeretnél menni, fel kell öltözni, mert nagyon hideg van odakint... - mondom.
Elviharzik a nappali felé, fogalmam sem volt miért megy, és jön vissza a kezében a kardigánjával, amit tegnap délután otthagytunk.
És van egy pár új szava is:
KÖNFV, TEVE, PITE, AAAMMMA, MAMMMA, ANAAA, SEPÖ (seprű), SÉFŰ (fésű)
