2014. augusztus 25., hétfő

Amikor az agy kihagy...

Mindenkire ráfér egy kis kikapcsolódás. Az ember - ha teheti - elmegy nyaralni, pihenni, minden gondját-baját felejteni. Így voltunk ezzel mi is. A nyaralásunk harmadik napján be is bizonyosodott, hogy a kikapcsolódás sikerrel járt, ugyanis az agyam egyszerűen leállt. 

Történt is, hogy úgy terveztük, a Balatonra megyünk, és majd fürdünk egész nap, és de jó lesz. Jó is lett, csak az idő alakult késő szeptemberire. A tóba ippeghogy a lábunkat lógattuk csak bele, és tudtuk: nem jól van ez így. A gyereknek strandot ígértünk, hát strandolni kell. Irányt vettünk Zalakaros felé. Megnéztük, tájékozódtunk, lecsekkoltuk, s igen, 16 óra után már "csak" 5100 ft-ba fog fájni... Megebédeltünk, összekészülődtünk, felvettük a legszebb fürdőruhánkat, a gyerekre ráadtuk a már csak alváshoz használt pelenkát, és be az autóba. Boti a második kanyar után már szuszókált békésen. Megérkeztünk Karosra, fagyiztunk (Szilágyi cukrászda, hecsedli fagyi... ha ettetek finomat, nyamm!!!). Leparkoltunk. Vártunk. Beszélgettünk. 
Egyszercsak villan valami: basszus, én nem raktam be Botinak fürdőnadrágot. Ne máááár! Hát azért jöttünk, hogy a gyerek strandolhasson. Csomagtartó kinyit, táska feltúr. Fürdőnadrág nincs. Elindulok gyalogosan, gatyafelfedező útra. Nincs. Itt sincs. Hol lehet? Irányítanak jobbra, s balra, a legkisebb méret 150-es... 98-as kéne! Kocsihoz visszaballagok, szerencsére Boti még mindig alszik. Eszembe jut, hogy nem olyan messze láttam egy kirakodóvásárt, hááááátha! Elmegyünk, keresem... S aki keres, talál! Nem túl drágán, nem túl szépet, de legalább akkorát, amit most nem hagy el, és talán jövőre is jó lesz! Megvettem, s Boti még mindig alszik. Visszamegyünk a strandra, leparkolunk, gyerkőc ébredezik. Közeledik a 4 óra is. Bemegyünk. Sor van. Várunk. Nem szeretek várni. Tétlenül várni végképp nem. Kitalálom, hogy míg apa sorban áll, menjünk el Botival átöltözni. Túrom a táskát. Fürdőgatya nincs. Nem hiszem el, ez nem lehet igaz. Hát persze, hogy a kocsiban hagytam... Szerencsés vagyok, türelmes és békés a férjem. A kulcsot odaadja, futok. Rég futottam, nem mondom, hogy jól esett. Az agyam másodszor is feladta a szolgálatot rövid időn belül. A csomagtartóban ott várt a frissen vásárolt szerzemény, ha nevetni tudna, még most is kacagna a szituáción.
Konklúzió? Vigyázzatok a pihenéssel... a nem használt dolgok berozsdásodva megadják magukat... 

2013. június 26., szerda

Boti és a nem...

Pár napja a NEM-ek korszakát éljük. Bármit kérdezek tőle, gyakorlatilag mindenre a válasz: NEM. Esetleg: NEM-NEM... Még akkor is NEM, ha közben pedig IGEN... 

Ilyen vicces párbeszédeink szoktak lenni:
- Botikám, szereted anyát?
- Nem.
- És apát szereted?
- Nem.
- És a kutyust szereted?
- Nem.
- Mond csak, valakit azért szeretsz még?
- Mammmmaa...

Egy másik, ebéd közben zajló párbeszéd:
- Boti, kérsz még enni?
- Nem.
- Akkor jól laktál, ugye?
- Nem-nem. 
- De ugye finomat főzött anya?
- Ühüm.

A ma reggeli "alakítását" is elmesélem, mert annyira cuki volt, hogy azt hittem megzabálom :) Éppen csak felébredt és megittuk a tejecskéjét, átvettük a pizsijét. Mutat az erkélyajtóra.
- Kicsikém, ha ki szeretnél menni, fel kell öltözni, mert nagyon hideg van odakint... - mondom.
Elviharzik a nappali felé, fogalmam sem volt miért megy, és jön vissza a kezében a kardigánjával, amit tegnap délután otthagytunk. 

És van egy pár új szava is: 
KÖNFV, TEVE, PITE, AAAMMMA, MAMMMA, ANAAA, SEPÖ (seprű),  SÉFŰ (fésű) 


2013. május 31., péntek

Hát ez nem pite...

...pedig dehogynem, ez pite a javából! Eredetileg almás, de gyakorlatilag bármivel töltheted, ami éppen idény, vagy amihez kedved van. 

Én most nem a gyertyát égetem két végéről, hanem a pitém lett kicsit "kétszínű". Történt ugyanis, hogy kaptunk tegnap Levi nagynénjétől egy nagy kosár cseresznyét, amivel kezdeni kell valamit. Megpucoltam egy kilónyit (mire kimagozódott lett belőle 75 dkg), és úgy éreztem, kevés lesz a fél kiló lisztből készült tésztához. Gondolkodóba estem, de kétségbe egy percig se. Szeretjük mi a túrós pitét is, és éppen volt is a hűtőben negyed kiló. Aztán azon tanakodtam magamban, hogy nincs két kis tepsim... így készült el egyben a kétszínű pite, mert hát mi baja lehet a cseresznyének ha találkozik egy kis túróval, avagy fordítva? De hogy azért annyira nagyon mégse legyen egyforma az egyben sült kétféle pite, így a cserkósra rács került, a túrósat pedig teljesen befedtem tésztával. Nehéz eldönteni melyik a finomabb... ha cseresznyéset eszek, kell utána egy kis túrós is, a túrós után pedig olyan finom a cseresznyés... egy kis falat jobbról, egy balról... :)


És íme, a kedvenc almáspitém receptje, melyből most csak a tésztát csináltam meg: 
25 dkg margarint morzsolj el 45 deka liszttel, gyúrj hozzá 12 deka cukrot, 1 vaniliáscukrot, 1 sütőport, fél citrom reszelt héját és levét, csipet sót, egy egész tojást, valamint egy fehérjét, a sárgáját tedd félre a megkenéshez, 1-2 evőkanál tejfölt, attól függően mennyit vesz fel, egy könnyű, lágy tésztát kell kapj. Ha simára meggyúrtad, vedd kétfelé és pihentesd hűtőben, kb. 30 percet.

Amíg a tészta pihen, másfél kiló almát hámozz meg, és a nagylyukú reszelőn reszeld le. A recept szerint ki kéne csavarni, én nem szoktam. 

Kivajazott-lisztezett tepsibe nyújtom a fele tésztát, úgy, hogy legyen egy kis pereme, vizes kézzel belesimogatom a tepsibe. A fele almát ráegyengetem, megszórom 1 vaniliáscukorral, fahéjjal, citrommal, és egy kicsi cukorral. Erre teszem a másik fele almát, és erre is szórok vaniliáscukrot, fahéjat, stb... Végül a kinyújtott tésztát a sodrófa segítségével ráteszem az almára, tojással megkenem, villával megszurkálom, előmelegített sütőben 10 percig 200 fokon, majd 160-170 fokon további 40 percig sütöm.

2013. május 23., csütörtök

Pünkösd

"Tudjátok mit ünneplünk Pünkösdkor" - tette fel ezt a nagyon egyszerű kérdést az én drága barátnőm. És persze, hogy zavarba jöttünk mindannyian... Pedig jártunk hittanra, meg vagyunk keresztelve, bérmálva... illenék tudni. Legyinthetünk, hogy ugyan, mikor volt az már. De mégis, valahogy az általános műveltséghez tartozó kérdés, és kéne tudni a választ. Én hebegtem valami olyasmit, hogy "Krisztus mennybemenetelét", de inkább kértem volna telefonos segítséget, vagy hogy a gép vegyen el kettőt a lehetséges válaszokból. Bevallom, utánaolvastam kicsit, mert nem hagyott nyugodni saját "bunkóságom". Valószínűleg egy életre megjegyeztem, hogy pünkösd a Szentlélek kiáradásának ünnepe, melyet a húsvéttól számított 7. vasárnap és hétfőn ünnepelünk. Mondjuk azt még mindig nem értem, hogy ha húsvét Jézus halálának, illetve feltámadásának emlékezete, akkor miért nem egy fix napon "ünnepeljük", de lehet ezt is nyugodtan az én tudatlanságom számlájára írni. 

Pünkösd ide, pünkösd oda, nagyon tartalmasan töltöttük a két napot. Vasárnap Seholszigeten voltunk, hétfőn pedig a szentendrei skanzenban. Szuper jó volt mindkét nap :)

 ************

2013. május 14., kedd

Ha végre itt a nyár...

...és meleg az idő - lehetne ez az apropója a bejegyzésnek, de nem meleg az idő. Még jó, hogy nem raktam el a gyerek overálját, most is abban szuszókál az erkélyen. Ebben a búbánatos őszben nincs is kedve kidugni az embernek az orrát, pláne ha az még folyik is... Mint ahogy szegény fiam taknyos pár napja, így aztán se nem alszunk, se nem játszunk odakint. 
És furcsa, de ha Boti meghallja az "anyu öltözik, az apu ideges" részt, mindjárt sokkal jobb étvággyal nyomja befelé a főzeléket. Pedig nálunk ez általában fordítva szokott lenni, én vagyok az ideges fajta. 

Volt pár jó napunk, május elsején Visegrádon voltunk, előtte hétvégén csak kiszaladtunk a közeli szurdokba sétálni egy kicsit, aztán meglátogattuk a velencei barátainkat is. Teszek fel pár képet, hogy lássátok: milyen nagyon jó is volt nekünk :)

Elsőként a Dera-patak szurdokvölgye, ez április utolsó hétvégéjén készült, csak úgy spontán kiszaladtunk, szerencsére nekünk nagyon közel van, kocsival 10 perc. 

Ugyanezen a hétvégén, vasárnap, szintén spontán fogtuk magunkat, és megnéztük a Csillaghegy és Üröm között fekvő Róka hegyi kőfejtőt. Izgi volt, a terepviszonyok is, meg az is, hogy majdnem eláztunk... 

Május 1-én Visegrádon voltunk. Iszonyú tömeg volt, már délelőtt 10 órakor alig volt parkoló, és ahogy kiszálltunk a kocsiból, a piknikezők tűzgyújtási szokásait is megérezhettük: volt aki vizes fával próbálkozott, ez leginkább jól füstölt, aztán láttunk kis gázpalackos megoldást is, klasszikus faszenes grillezőkkel is találkoztunk, aztán volt, aki szivargyújtós ketyerén sütötte a kóóbászt, de a szagokból ítélve volt olyan is, aki petróleummal, vagy nitrohigítóval próbált tüzelni... Szerencsénk volt, mert a füvészkertben szinte alig találkoztunk emberrel, csend volt, nyugalom és béke - amiért az ember kimegy a szabadba. 

A Bertényi Miklós Füvészkertben fotózott virágokból egy csokorra való: 

Délután kimentünk Józsi papához Dunabogdányba. Boti nagyon gyorsan megtanulta, hogy a vízbe dobott kő jól buttyan... szinte le is bontotta a papa tavát, mert amit ért követ, legyen az kicsi vagy nagy, bedobálta a vízbe. De tud rá haragudni bárki is??? 

Május 4-én Velencén voltunk. Gyönyörű idő volt, Rita isteni lángost sütött, a gyerekek tüneményesek (mint mindig), kár, hogy ez sem tart örökké... :)

Május 11-én az összes rémhíresztelésnek ellenállva kimentünk a Hungaroringre. Mondták, hogy esni fog, zuhogni, mennydörögni... Aztán hallgattam Barbi aggódó intelmeit, miszerint az egy betondzsungel, nem lesz egy hely, ahová elbújhattok a nap elől, vagy az eső elől, nem lehet bevinni egy korty vizet se, szerencsére nem jöttek be. Vittem a piknikkosarat, tele kajával, magunknak is, Botinak is. Megnéztük az Alma együttes koncertjét, bár nem mondhatnám, hogy a gyerek oda volt tőlük... Mondhatni  közömbös volt, viszont az Irigy Hónaljmirigyet nagyon bírta. Imádta a motorokat, a rendőrautó szirénájától viszont félt. Felültettük egy rendőrmotorra, amin olyan jól érezte magát, hogy az Echo TV fel is vette, és be is került 2 mp erejéig az esti híradóba... 



2013. április 5., péntek

Ha áram van...

...minden van? Tegnap reggel is épp úgy ébredtünk, ahogy minden nap. Túl voltunk a reggelin, az öltözködésen, amikor egyszer csak bevillant az agyamba: ÁRAMSZÜNET lesz. Aztán hirtelen elbizonytalanodtam, mert Barbi mesélte, hogy járt: felkelt, se kávé, se hajvasaló, se internet, se semmi - borzalom, képzeljem csak el, milyen pofátlanság reggel kikapcsolni az áramot. És elkezdtem kombinálni, hogy biztosan csak álmodtam... Nagy kapkodásban felraktam Botinak az ebédjét, 9 óra volt. Ha szerencsém van, még lesz időm összeturmixolni - gondoltam magamban. Este bekészítettem a mosást is, de már nem mertem elindítani a gépet, mert mi van ha, mégse lesz áram, ott ázik-gyűrődik majd a ruha a dobban? Eljött a 10 óra, gyerek kajája összeturmixolva - nagy baj nem lehet. És csak vártam, hogy mikor viszik el az áramot. Nem vették el. Délben sem, kettőkor sem. Na mondom, te Zsuzsi tényleg álmodtál csak. Amikor már kellőképpen úgy éreztem, hogy totál hülyét csináltam magamból, megtaláltam a  bedobott hivatalos értesítőt: 2013. április 4-én 11-14 óra között... stb... stb... No mégse mentek el nekem hazulról, micsoda szerencse. 
És itt jön a slusszpoén. Szokás szerint Boti reggel 8 óra körül csilingelő kis hangjával nagy dumálással társítva felébredt. Én álmosan, kócosan bebotorkálok a szobájába, és mondom neki: "Jó reggelt kicsi fiam, várj egy picit, anya lekapcsolja a lámpát, mert már elég világos van..." Alig hogy kimondtama: lekapcsolom, alig hogy nyúlok a kapcsoló felé, egyszerre huss, áram el... Néztünk egymásra csodálkozva, én és a lámpa, a lámpa és Boti, Boti és én.... 
Innen is csókoltatom az elmüt, alig 18 óra csúszást sikerült összeszedniük... nem is értem, minek az értesítő... 

2013. április 2., kedd

Húsvét és kalács

Elmúlt a húsvét, mégis megosztom veletek az én jól bevált kalácsom receptjét, ami nem csak az ünnepi asztalon mutat jól, hanem finom is. Levim úgy fogalmazott, hogy lassan már olyan leszek, mint a pomázi pékség... mindent ugyanabból a tésztából készítek. Na de ha egyszer bevált? Miért is kísérleteznék mással? Szóval van egy jó kis kelt tészta, ami alkalmas kalácsnak, fánknak, buktának, aranygaluskának, és csak a fantáziád szab határt még minek. Én húsvétra készítettem kis "nyuszipogácsákat" belőle, és kakaóval töltött tulipánokat.

A recept pedig egyszerű, főleg, ha van kenyérsütőgéped!
Hozzávalók:
3,5 dl tej
2 evőkanál cukor
3 dkg élesztő
60 dkg liszt
csipet só
10 dkg olvasztott vaj vagy margarin
1 tojás

A langyos-cukros tejben megfuttatod az élesztőt, majd jól összedolgozod a többi hozzávalóval. Meleg helyen duplájára keleszted, és ízlés szerint megtöltöd. Ennyi az egész :)


A három napos húsvéti hosszú hétvége gyorsan elszaladt, sajnos az időjárás nem volt hozzánk túl kegyes, de mégis tartalmasan töltöttük. Szombaton kiállításon voltunk. Boti már jó korán felkelt, aztán a kocsiban bebubukált még egy fél órácskára. Barbiéknál ebédeltünk, és a gyereket látszólag le se lehetett lőni. 14 órakor indultunk el, és a kocsi monoton rezgésére pillanatok alatt el is aludt. Még arra sem kelt fel, hogy kiszedtem a gyerekülésből és átraktam a babakocsiba. Aztán gondoltam, hogy a kiállításon majd alszik egy jót... de olyan hangzavar volt, hogy pillanatok alatt felébredt. Rengetegen voltak, nagyon sokan kis gyerekkel, akik szaladgáltak és kiabáltak, de hát ez egy interaktív kiállítás volt, nem is lehet csodálkozni... Szóval Boti felébredt úgy 20 perc alvás után, és egy picit se mutatta, hogy álmos lenne vagy nyűgös. Minden érdekelte. Én elképedtem a 14 hónapos gyerekemen, és a mai  napig nem értem, hogy lehet ennyire JÓ. Alig aludt, idegen helyen volt, nyüzsi körülötte, és gondolná anyuka minden körülmény adott ahhoz, hogy hisztis-nyűgös-sírós gyereke legyen, és hála istennek, NEM :) Boti végnézte velünk a kiállítást. És még hazafelé sem aludt el a kocsiban. Persze este 8-kor már nem kellett neki altató, és nem kellett ringatni se. :)

Vasárnapra terveztünk egy kis szabadtéri programot, de mivel egész éjjel és egész nap esett, gyorsan lemondtunk róla.. Helyette volt nagy evészet (ivászat nem), és volt nagy kártyaparti. Mostanában nagyon rákaptunk a römire, és én nagyon élvezem. Nem mondhatnám, hogy tudok is játszani, mindenesetre ha néha sikerül nyerni, az nagyon nagy örömmel tölt el. És miután a tercek világából visszatérve már majdnem kaptunk levegőt is, Barbi nekiállt góóófrit sütni. Hiába, ez a húsvét se a fogyókúra jegyében zajlott. :)




Húsvét hétfőn, miután meglocsoltuk itthon Mamát, elindultunk Esztergomba, a másik Mamához. Útba ejtettük még Levi gyerekkori barátait, ahol már két gyerkőc is van. A kisebb fiúcska Botinál két hónappal fiatalabb és egy fejjel kisebb :) Mi "öregek" beszélgettünk egy kicsit, a gyerekek is egész jól elvoltak, pedig még sose találkoztak. Már majdnem ebédre értünk Rózsimamához. A szabadtéri programoknak ezúttal nem az eső állta útját, hanem a jéghideg szél. Hiába sütött a nap, borzasztó hideg volt, így hétfőn se történt más, mint ettünk, beszélgettünk és ültünk az autóban. 





2013. március 29., péntek

Mézeskalács

Nekem valahogy kimaradt a gyerekkoromból a mézeskalács kiszúrók és cukormáznyomók ragacsos izgalma. Sőt, nálunk karácsonykor nem volt mákosbeigli és halászlé se... Azt hiszem mégsem okozott nagy lelki törést, viszont kialakult bennem egy hűvös távolságtartás... 
Aztán jött az én Leventém, és az ő kedvenc mézeskalácsa, amit minden nagyobb családi ünnepen (de karácsonykor és húsvétkor biztosan) a nagynénje készített el, és ami isteni finom volt - és még gyönyörű is. Rögtön a kapcsolatunk elején leszögezte az én ma már férjem: ezt meg KELL tanulnod megsütni. Hajjaj... A receptet megkaptam azon nyomban, és vigyáztam is rá nagyon, de annyi bátorságot sokáig nem tudtam összeszedni, hogy megcsináljam. A recept eredetileg Levi tiszteletbeli nagymamájától van, és természetesen úgy van aposztrofálva: Levente kedvence. Nézzétek csak:



Így első ránézésre nem tűnik bonyolultnak, és higgyétek el, megcsinálni se olyan nagy ügy. A tészta bekavarása a hozzávalók kiméricskélésével együtt is max 10 perc. Nem kell órákat kevergetni, a gőz felett felolvadt masszát öt-hat kavarintással felissza a liszt, és már mehet is "pihenni". A tészta nem ragad, nem szakad, álom vele dolgozni. Ha kinyújtod, nem ugrik vissza. És a pillanatok alatt kisült kalácskák hetekig elállnak (már ha te ellent tudsz állni a kekszesdobozban csücsülő nyuszik és barik, esetleg karácsonyfák és angyalkák csábításának). Egyedüli kicsi macera, vagyis az időigényes része a mézeskalácskészítésnek a díszítés. No ezzel gyakorlattól függően elbíbelődhet az ember lánya 3-4-5-6 órát... Ugye függ a rutintól, a minta összetettségétől, a kedvtől, az időjárástól... De ha nincs kedved vagy időd vagy energiád a cukormázas díszítgetéshez (amit én a recepttől eltérően egy tojás fehérjéből szoktam csak kikavarni),  egyszerűen csak egy ecsettel lazán kend be a kisült formákat, vagy mártogasd meg őket a cukorban. Én mindig megfogadom, hogy a következő sütéskor nem lesz cicoma, aztán valahogy mégis előveszem a habzsákot és görnyedek két-három órát felettük, mert olyan nagyon jó érzés rájuk nézni, hogy szinte már sajnálom őket megenni :)

Bezzeg az én nagy fiam! No Ő aztán nem sajnálta. Kikapta a tányérból a nyuszit, és rögtön a füleire ment... aztán kettő perc múlva szegény nyuszi hopp, elfogyott... Úgy gondolom nyugodt szívvel ajánlhatom ezt a mézeskalácsot, hiszen nem csak Levente, hanem Botond kedvence is!


2013. március 27., szerda

Káposztasaláta újragondolva...

Barbara barátném isteni répás káposztasalátát csinál. Hogy hogyan, azt sajnos nem tudom, csak úgy saccperkábé: jó apróra lereszeli a répát is és a káposztát is, kicsi cukorral-sóval fűszerezi, és egy leheletnyi ecettel vagy citromlével bolondítja meg. Nos történt is, hogy hozott nekem két jó nagy befőttes üveggel, hadd egyem, ha már annyira oda vagyok érte. Így is volt. Elfogyott a fele. Aztán pár napja árván ücsörgött a hűtő ajtaján a másik befőttes üveg, várta jósorát, hogy megegyem. De csak nem akadtak olyan ételek a heti menüben, amikhez passzolt volna. Az idő meg csak fogyott, félő volt el is jár a saláta fölött. Ételt pedig kidobni BŰN. 

Már nagyon unom a klasszik vajas-sajtos szendvicset, és közben baromira ki vagyok éhezve a friss zöldségekre. Gondoltam egyet, és alkottam egy zöldségpástétomot a maradék salátából. Tettem hozzá egy kis fokhagymát, némi csilipaprikát, sót, frissen őrölt tarkaborsot, olivaolajat, és az egészet összebotmixereztem. Friss kenyérre kentem, de pirítóson is isteni finom. Ajánlom mindenkinek, próbálja ki, ezekben a tél végi tavaszjönninemakaró időkben szinte kiabál az ember szervezete egy kis vitamin után. 

2013. március 24., vasárnap

A nagy könyvreparálás

Boti a könyvmoly - simán átrágja magát minden könyvén. Szó szerint. A tizenpár fogacskáját folytonos edzésben tartja, és nemcsak a fa építőkockákat eszi meg, de a könyveket se kíméli. Értem én, hogy szereti a könyvet, de hiába mondom neki, hogy megenni azért nem kell. Biztos sokat hallotta anyájától: "úgy szeretlek, majd' megeszlek"... gondolta igaz lehet ez az irodalomra is. 
 És egyre csak gyűltek a könyvek, amiket Botond "kiolvasott". Rendszerint rájuk ült, majd a 13 kiló fogságából szabadulni nem tudó könyv nagy reccsenéssel, illetve szakadással adta meg magát az én akaratos fiamnak. Szóval terveztem, hogy meg kéne őket reparálni, de nem tudtam hogyan kezdjek neki. A celluxos módszer nem vált be. Aztán kaptam egy jó tippet: ívben kapható öntapadós átlátszó fólia... Hogy mennyire fog beválni, azt még nem tudom, mindenesetre ma 11, azaz tizenegy könyvet tettem - legalább egy kis időre - használhatóvá. 

Apa is szereti a könyveket. Bár egy kicsit más oldalról mutatta meg Botinak a könyvek iránti szeretetét. Így is jó, a lényeg, hogy "használjuk", no meg a fantáziánkat is!!!


2013. március 21., csütörtök

Boti 14 hónapos és kapros-fetás krumplilepény

Atyavilág, hogy december óta nem jelentkeztem... Írhatjuk ezt annak a számlájára, hogy nincs időm, meg hogy ott a facebook, és ott olyan hipphopp villámgyorsan megosztja az ember lánya a történéseket. Pedig hogy megfogadtam, írom majd Boti minden másodpercét... De talán még nem késő...


És ha már Boti: 2013. március 12-én, délután 17 óra 30 perckor megtette első kis bizonytalan lépéseit. Úgy egy métert tipegett a karjaimba. És továbbra is be nem áll a szája, bár mostanában bármit kérdezek, minden GOMB, vagy GOMBBBA :) Múlt héten kérdeztem tőle: "Hogy hívnak téged?" - és gyönyörűen válaszolt is: BOOO-TTTTI - azt hittem megzabálom. A katicabogár KAAAATTYÓÓÓ, a cica időnként  CACCA, máskor CACI, vagy éppen CACCKÓ. A mókus MOKMOKMOK. A formaillesztőt kóstolgatja (nem csak átvitt értelemben) mostanában, a hengereket már gyönyörűen be tudja illeszteni a helyére. A kisvasút nem izgatja, az autókat szépen tologatja.
A bébitaxira is már simán felül és nagyon ügyesen halad vele, a kormányzás még nem mindig jön össze, de alakul. Imád a dömperben "utazni", kérésre hatalmas cuppanós nyálas puszit ad. Ja, és hihetetlenül tud hisztizni, ha valamit akar. Járni még nem tud, de a toporzékolás már megy... :)

És természetesen (ahogy az anyja is) imád enni. Nem is tudom mi a kedvenc, mert szinte mindent megeszik. A kenyérhéj rágcsálástól az almán át bármi mehet. És lassan nekem is könnyebb lesz a dolgom, mert már szinte eheti azt, amit mi, és milyen jó is az, ha nem kell kétfelé (néha háromfelé) gondolkodni.... 

És akkor jöjjön most egy kis főzőcske, ezúttal nem Botinak,  hanem a nagyoknak, az egyik kedvencem,  a

Kapros-fetás krumplilepény...
Hozzávalók:
1 nagy vöröshagyma,
50 dkg krumpli
20 dkg feta sajt
1 tojás
zsemlemorzsa
só, bors, kapor

A hagymát megpucolom, szálasra vágom, kis olajon sóval felteszem dinsztelődni. Míg párolódik a tűzön fedél alatt, megtisztítom a krumplit, kis kockákra vágom. Hozzáteszem a hagymához, és éppen csak annyi vizet öntök rá, hogy párolódni tudjon. Ha puha a krumpli, megvárom míg kicsit kihűl. Hozzáütöm a tojást, belemorzsolom a fetasajtot, és annyi zsemlemorzsát teszek bele, hogy formázható masszát kapjak. Kis lepénykéket formálok, zsemlemorzsában megforgatom és forró olajban kisütöm. Aki idegenkedik az olajtól, vagy éppen diétázik (nem mintha nekem nem kéne), egy kivajazott-morzsázott jénaiba simogassa bele a masszát, kenje meg a tetejét tejföllel, szórjon rá sajtot és sütőben süsse aranybarnára. Úgy is finom!!!

Én ma, hogy kicsit ellensúlyozzam az olajban sült nehézségét az ételnek, almás céklasalátát is csináltam hozzá. Ez is nagyon egyszerű, az alapja a tartármártás, ebbe kell belereszelni a céklát, és kb. ugyanannyi almát.


2012. december 7., péntek

Édes kis büszkeségem

Botival röpül az idő. Napról napra ügyesebb, okosabb, fejlődik, mind fizikailag, mind szellemileg. Persze ez így is van rendjén, meg az is, hogy az anyuka minden rezdülésére büszke. 


November 14-én, tehát alig tíz hónaposan felállt. Majd huppant egyet-kettőt, és azóta óvatosan duhajkodik. Általában csak akkor van ácsingózás, ha valaki a közelében van. Valahogy az még nem tiszta, hogyan tud visszaülni biztonsággal, így inkább nem is csinálja (zárójelben jegyzem meg, hogy nem is bánom). Ugyanígy volt sokáig a térdeplős üléssel is. Fél kézzel kapaszkodott, a másikkal meg rámolt. Egy ideje viszont stabilan ül, ügyesen egyensúlyoz. 


Aztán eljött a Mikulás-nap. Vagyis még csak az előestéje. Fogtuk a kis piros gumicsizmáját, és beraktuk az ablakba. Én persze elmeséltem, hogy éjszaka jön a nagyszakállú télapóbácsi, a rénszarvasok húzta szánjával, hogy Rudolf, a pirosorrú rénszarvas (ezt szemléltettem is a keresztmamitól kapott plüssel) fogja húzni a szánt, hogy a jógyerekek bizony ajándékot kapnak a Mikulástól, a rosszak meg virgácsot. Elénekeltük tucatszor a "Télapó itt van" kezdetű dalt, majd elhúztuk a sötételőt, megvacsoráztunk és elmentünk aludni. Reggel Boti első dolga volt, ahogy beültünk a fotelba megnézni mi van a függöny mögött. Elhúzta a sötételőt, rám nézett, mosolygott, és szerintem tudta, hogy ő bizony jó gyerek volt, mert telistele volt ajándékkal az ablak, mert a csizmájába nem is fért. 

Tegnap az etetőszékben ülve nézegette a Mikulástól kapott kis autóját, egészen pontosan a lámpáját piszkálta a kis ujjával. Mondom neki: "az a lámpa" A gyerek felkapja a fejét, és egyenesen felnéz a mennyezetre, rá a lámpára. "Igen fiam, az is lámpa. Meg az autón is van lámpa, hogy a sötétben lássunk, azért." Gondoltam én, hogy hát ez még így lehet akár véletlen egybeesés is. Feltettem a kérdést: "Boti, mond csak, hol van az angyalka???" Boti megintcsak célirányosan fordította a fejét az étkezőasztal felett lógó kisangyalra... igen... ott lóg az angyalka. Este még feltettük a fürdőkádban is a kérdést neki (háttal ült a lámpáknak), hogy "Boti, hol van a lámpa?"... tekergette a fejét, pörgött-forgott, de addig nem nyugodott, míg meg nem találta. 
Ja igen, és már hat foga van, három felül, három alul... a jobb oldaliak kicsit le vannak maradva :) 

Ma reggel pedig ahogy odakint Inezkutya vauvauzott, Botond idebent vu-vu-vuvuvu-zott. A hápháp is majdnem megy már, valahogy úgy hangzik: ápp-ápp-ápp :)

2012. október 31., szerda

Kiborult a...

...csak azért nem a bili, mert az még nincs. Boti újabban borogat (és nem anyája homlokát, pedig néha elkelne egy kis hűsítés). Mióta kapaszkodik felfelé, a dolgok és a gravitáció súlyos összetűzésbe kerülnek. És általában a gravitáció győz. Mondják az okosék, hogy a részeg embernek őrangyala van, hát a kisgyereknek szerintem kettő is, mert egy biztos nem tudná lekövetni a dolgait. 


Első megrázkódtatásom akkor volt, amikor a konyhában tettem-vettem, Boti persze a nyomomban és láb alatt. Gyanakodhattam volna, mert éppen nem a nadrágom szárába csimpaszkodott, hanem a hokedlibe. És persze a kisszék és a gyerek kapcsolata eléggé egyoldalúra sikeredett, minek következtében az ülőalkalmatosság borult - nem fel, hanem le. Akkora hanggal csapódott a földre, hogy azt hittem rögtön a földszinten  is landolunk. Szerencsére nem a gyerekre zuhant a szék, és szerintem Boti is csak attól ijedt meg, hogy rám a szívbaj jött. 

Második alkalommal a ruhaszárítót sikerült magára rántani. Mert ugye csuda izgalmas dolgok lógnak arról lefelé, neki azt közelről meg kellett vizsgálni. Itt is megúsztuk a dolgot, senkinek nem lett semmi baja, és anyuka is edződött az előző eseten, már nem is rémült meg annyira. (Azóta azért becsukom a szobaajtót, ahol ki van teregetve.)

A harmadik (és egyelőre utolsó) kiborulásunk volt szerintem a legdurvább. Az úgy szokott lenni minálunk, hogy Boti megreggelizik, anyája berakja a pihenőszékbe, jól bekötözi hálózsákostul, pizsamástul, mindenestül, a gyerek keze ügyébe tesz egy kis ezt, meg egy kis azt, rágókát és játszókát, hogy ne unatkozzék a csemete, majd anya elmegy a dolgára (mosogatni, teát főzni, stb...), addig a baba is elvégzi a "dolgát", eztán megyünk tiszta pelust és játszóruhát venni. Így történt ez tegnap reggel is. Hallom, hogy zörög (ugye addig nincs baj, mert ha nagy a csend, akkor kell aggódni). Hallom, hogy irdatlanul zörög, és nyekereg hozzá egy kicsit. Mondom magamban, édesszívem, ha ezt a játékot így eldobtad, most unatkozhatsz még egy darabig. A kis nyekergés után víg kopácsolás zaja szűrődött a fürdőszoba felé, teljesen nyugodt voltam, hogy  a gyerekkel minden rendben. Az infarktusközeli állapot akkor kerülgetett, amikor kiléptem a nappaliba, és látom, hogy a gyerek fekszik hason a földön, és mint a jófajta csigabiga (vagy teknősbéka), a hátán a háza (a páncélja), azaz a pihenőszéke. Én majdnem sírva fakadtam, Botikám rámnéz és röhög.... Na mondom akkor olyan nagy baj mégsincs. Csak tudnám, hogy csinálta.... (Nem mintha még egyszer szeretném ha kiborulna.) Szóval tegnaptól a pihenőszék is a szigorúan ellenőrzött tárgyak kategóriájába tartozik, vagyis a gyerek csak akkor van benne, ha ott vagyok mellette. 

Ezúton szeretnénk hálát adni a jóistennek és megköszönni az őrangyalkák munkáját, és reméljük, hogy eztán is vigyáznak a kisbetyárra!

2012. október 25., csütörtök

Botond kilenc hónapos


Éppen ma jártunk a védőnéninél, ahol is a mérleg pontosan 10 kilót mutatott, a mérőszalag pedig 78 centit. Nagy Botond nagy :) Hétfőn bújt ki a harmadik foga, várjuk nagyon a negyediket, mert a nyála még mindig ömlik, és iszonyatosan rág mindent - bútort, asztallábat, cipzárfogantyút, amit csak elér. Éjszakánként általában 2 és 3 között megébred, ha szerencsém van hamar visszaalszik, eddig egyszer fordult elő, hogy másfél órát bömbölt szegénykém. Az éjszakai riasztást követően reggel 7-ig nyugalom van. 


Még mindig "csak" kúszik, vagyis inkább kommandózik. Jobb kézzel húzza magát, bal lábbal tolja. Cipősdobozra, anya lábára, szék re (amit elér) felhúzza magát térdelésbe, még nem jött rá, hogy a kiságy rácsaiba kapaszkodni is lehet, viszont lábtartónak használja.  


Babakocsiban már csak ülve marad meg, neki már néznivalója van. A fürdés sem csak tisztálkodásból áll már, pancsol, pacsál, kishajóval játszik, ha mondom neki: "Boti sikíts!" - torkaszakadtából kiabál.


Puszit is ad, két kézzel megfogja az arcom, ahol ér, a fülem, az orrom, a hajam, magához húz és teli szájjal jó nyálasan ad hatalmas cuppanósat. Ha az arcom elé veszek egy párnát, és mondom: "Boti, hol van anya? Keresd meg anyát!" odajön, és nagyon boldogan kapja el az arcom elől a párnát. 

Szeretünk meséskönyvet olvasni és Alma együttest nézni a youtube-on. Nagyon jó étvágya van, általában 2,5 dl a főzelékadag, amit egy másfél deci folyadék követ (nem tudom hová fér belé). Szerencsém van, mert egyelőre nem válogat. Kiflivéget, kölesgolyót, puffasztottrizs szeletet, kekszet rágcsál. Ha éhes nem praktikus  szilárdat adni neki, mert hajlamos teletömni a száját, és egyszerre próbálni meg 5-6 db kölesgolyót lenyelni... általában nem sikerül még.
Van már etetőszékünk is, de mivel még magától nem ül fel, nem szoktunk sokat időzni benne. Anya még mindig a nagyon kényelmetlen földön ül (görnyed), Boti pedig a pihenőszékben hátradőlve kapja a finom falatokat. Inni... vizet azt nem. Minden nap préselek egy jó marék szőlőt, és felhígítom 4 decire (az a napi adag), így megissza, vagy a reszelt almából kinyomkodom a levet és azt hígítom - ez is megy (pohárból is, csőröspohárból is, cumisüvegből is). Tea és víz - fujjjjj.

Jaj, majd' elfelejtettem: imád gépelni és pakolni - szét :)

2012. szeptember 7., péntek

Botond egyre ügyesebb

Kicsi fiam minden nap elkápráztat valami új produkcióval. Majdnem mindig örülök neki, de néha a sikítófrász kerülget. Nagyon gyorsan fejlődik, egyre ügyesebb, egyre több mindent elér, és egyre kevesebb akadály van a számára. 7 hónapos és 7 napos volt, amikor viharos sebességgel rástartolt a mama papucsára. Nem tudom miért, de nagy vonzalommal van a lábbelik, a fényképezők, a mobiltelefonok, a távirányítók és a laptopok iránt. 
Beszéljenek helyettem a képek, és a videók:



Talán 10 másodpercen múlott, hogy ne rántsa le a kábellal a gépet :)
 Éppen csak elfordultam, hogy ráadjam az előkét, azt hittem még egy centit előre dől és arccal borul a földre, székestül. Szerencsére jó ez a kisszék :)
 A mérleget is megszerelte simán :)
 Nincs az az akadály, amit nem győz le mama papucsáért, hiszen ismeritek a mondást: "Csak a papucs ad erőt, és mindent legyőző akaratot!" :)
 És bizony már a konnektorral is ismerkedik, viszont én jól ledugóztam, nehogy megrázó legyen az élmény!
 Nem tudom ezt hogy ügyeskedte össze, a konyhában készitettem az ebédjét. Arra lettem figyelmes, hogy csendes nyöszörgést hallok. Nem sirt, nem esett kétségbe, mintha azt akarta volna mondani: "valaki jöjjön már, kicsit sz.rban vagyok..." Mielőtt ugyanezt eljátszaná a nyakával, erősen összekötöttem alul a két fogókát.

Versenyt kúsztunk anyával a fényképezőgépért :)