Mézeskalács

Nekem valahogy kimaradt a gyerekkoromból a mézeskalács kiszúrók és cukormáznyomók ragacsos izgalma. Sőt, nálunk karácsonykor nem volt mákosbeigli és halászlé se... Azt hiszem mégsem okozott nagy lelki törést, viszont kialakult bennem egy hűvös távolságtartás... 

Aztán jött az én Leventém, és az ő kedvenc mézeskalácsa, amit minden nagyobb családi ünnepen (de karácsonykor és húsvétkor biztosan) a nagynénje készített el, és ami isteni finom volt - és még gyönyörű is. Rögtön a kapcsolatunk elején leszögezte az én ma már férjem: ezt meg KELL tanulnod megsütni. Hajjaj... A receptet megkaptam azon nyomban, és vigyáztam is rá nagyon, de annyi bátorságot sokáig nem tudtam összeszedni, hogy megcsináljam. A recept eredetileg Levi tiszteletbeli nagymamájától van, és természetesen úgy van aposztrofálva: Levente kedvence. Nézzétek csak:

Így első ránézésre nem tűnik bonyolultnak, és higgyétek el, megcsinálni se olyan nagy ügy. A tészta bekavarása a hozzávalók kiméricskélésével együtt is max 10 perc. Nem kell órákat kevergetni, a gőz felett felolvadt masszát öt-hat kavarintással felissza a liszt, és már mehet is "pihenni". A tészta nem ragad, nem szakad, álom vele dolgozni. Ha kinyújtod, nem ugrik vissza. És a pillanatok alatt kisült kalácskák hetekig elállnak (már ha te ellent tudsz állni a kekszesdobozban csücsülő nyuszik és barik, esetleg karácsonyfák és angyalkák csábításának). Egyedüli kicsi macera, vagyis az időigényes része a mézeskalácskészítésnek a díszítés. No ezzel gyakorlattól függően elbíbelődhet az ember lánya 3-4-5-6 órát... Ugye függ a rutintól, a minta összetettségétől, a kedvtől, az időjárástól... De ha nincs kedved vagy időd vagy energiád a cukormázas díszítgetéshez (amit én a recepttől eltérően egy tojás fehérjéből szoktam csak kikavarni),  egyszerűen csak egy ecsettel lazán kend be a kisült formákat, vagy mártogasd meg őket a cukorban. Én mindig megfogadom, hogy a következő sütéskor nem lesz cicoma, aztán valahogy mégis előveszem a habzsákot és görnyedek két-három órát felettük, mert olyan nagyon jó érzés rájuk nézni, hogy szinte már sajnálom őket megenni :)

Bezzeg az én nagy fiam! No Ő aztán nem sajnálta. Kikapta a tányérból a nyuszit, és rögtön a füleire ment... aztán kettő perc múlva szegény nyuszi hopp, elfogyott... Úgy gondolom nyugodt szívvel ajánlhatom ezt a mézeskalácsot, hiszen nem csak Levente, hanem Botond kedvence is!