2013. március 29., péntek

Mézeskalács

Nekem valahogy kimaradt a gyerekkoromból a mézeskalács kiszúrók és cukormáznyomók ragacsos izgalma. Sőt, nálunk karácsonykor nem volt mákosbeigli és halászlé se... Azt hiszem mégsem okozott nagy lelki törést, viszont kialakult bennem egy hűvös távolságtartás... 
Aztán jött az én Leventém, és az ő kedvenc mézeskalácsa, amit minden nagyobb családi ünnepen (de karácsonykor és húsvétkor biztosan) a nagynénje készített el, és ami isteni finom volt - és még gyönyörű is. Rögtön a kapcsolatunk elején leszögezte az én ma már férjem: ezt meg KELL tanulnod megsütni. Hajjaj... A receptet megkaptam azon nyomban, és vigyáztam is rá nagyon, de annyi bátorságot sokáig nem tudtam összeszedni, hogy megcsináljam. A recept eredetileg Levi tiszteletbeli nagymamájától van, és természetesen úgy van aposztrofálva: Levente kedvence. Nézzétek csak:



Így első ránézésre nem tűnik bonyolultnak, és higgyétek el, megcsinálni se olyan nagy ügy. A tészta bekavarása a hozzávalók kiméricskélésével együtt is max 10 perc. Nem kell órákat kevergetni, a gőz felett felolvadt masszát öt-hat kavarintással felissza a liszt, és már mehet is "pihenni". A tészta nem ragad, nem szakad, álom vele dolgozni. Ha kinyújtod, nem ugrik vissza. És a pillanatok alatt kisült kalácskák hetekig elállnak (már ha te ellent tudsz állni a kekszesdobozban csücsülő nyuszik és barik, esetleg karácsonyfák és angyalkák csábításának). Egyedüli kicsi macera, vagyis az időigényes része a mézeskalácskészítésnek a díszítés. No ezzel gyakorlattól függően elbíbelődhet az ember lánya 3-4-5-6 órát... Ugye függ a rutintól, a minta összetettségétől, a kedvtől, az időjárástól... De ha nincs kedved vagy időd vagy energiád a cukormázas díszítgetéshez (amit én a recepttől eltérően egy tojás fehérjéből szoktam csak kikavarni),  egyszerűen csak egy ecsettel lazán kend be a kisült formákat, vagy mártogasd meg őket a cukorban. Én mindig megfogadom, hogy a következő sütéskor nem lesz cicoma, aztán valahogy mégis előveszem a habzsákot és görnyedek két-három órát felettük, mert olyan nagyon jó érzés rájuk nézni, hogy szinte már sajnálom őket megenni :)

Bezzeg az én nagy fiam! No Ő aztán nem sajnálta. Kikapta a tányérból a nyuszit, és rögtön a füleire ment... aztán kettő perc múlva szegény nyuszi hopp, elfogyott... Úgy gondolom nyugodt szívvel ajánlhatom ezt a mézeskalácsot, hiszen nem csak Levente, hanem Botond kedvence is!


2013. március 27., szerda

Káposztasaláta újragondolva...

Barbara barátném isteni répás káposztasalátát csinál. Hogy hogyan, azt sajnos nem tudom, csak úgy saccperkábé: jó apróra lereszeli a répát is és a káposztát is, kicsi cukorral-sóval fűszerezi, és egy leheletnyi ecettel vagy citromlével bolondítja meg. Nos történt is, hogy hozott nekem két jó nagy befőttes üveggel, hadd egyem, ha már annyira oda vagyok érte. Így is volt. Elfogyott a fele. Aztán pár napja árván ücsörgött a hűtő ajtaján a másik befőttes üveg, várta jósorát, hogy megegyem. De csak nem akadtak olyan ételek a heti menüben, amikhez passzolt volna. Az idő meg csak fogyott, félő volt el is jár a saláta fölött. Ételt pedig kidobni BŰN. 

Már nagyon unom a klasszik vajas-sajtos szendvicset, és közben baromira ki vagyok éhezve a friss zöldségekre. Gondoltam egyet, és alkottam egy zöldségpástétomot a maradék salátából. Tettem hozzá egy kis fokhagymát, némi csilipaprikát, sót, frissen őrölt tarkaborsot, olivaolajat, és az egészet összebotmixereztem. Friss kenyérre kentem, de pirítóson is isteni finom. Ajánlom mindenkinek, próbálja ki, ezekben a tél végi tavaszjönninemakaró időkben szinte kiabál az ember szervezete egy kis vitamin után. 

2013. március 24., vasárnap

A nagy könyvreparálás

Boti a könyvmoly - simán átrágja magát minden könyvén. Szó szerint. A tizenpár fogacskáját folytonos edzésben tartja, és nemcsak a fa építőkockákat eszi meg, de a könyveket se kíméli. Értem én, hogy szereti a könyvet, de hiába mondom neki, hogy megenni azért nem kell. Biztos sokat hallotta anyájától: "úgy szeretlek, majd' megeszlek"... gondolta igaz lehet ez az irodalomra is. 
 És egyre csak gyűltek a könyvek, amiket Botond "kiolvasott". Rendszerint rájuk ült, majd a 13 kiló fogságából szabadulni nem tudó könyv nagy reccsenéssel, illetve szakadással adta meg magát az én akaratos fiamnak. Szóval terveztem, hogy meg kéne őket reparálni, de nem tudtam hogyan kezdjek neki. A celluxos módszer nem vált be. Aztán kaptam egy jó tippet: ívben kapható öntapadós átlátszó fólia... Hogy mennyire fog beválni, azt még nem tudom, mindenesetre ma 11, azaz tizenegy könyvet tettem - legalább egy kis időre - használhatóvá. 

Apa is szereti a könyveket. Bár egy kicsit más oldalról mutatta meg Botinak a könyvek iránti szeretetét. Így is jó, a lényeg, hogy "használjuk", no meg a fantáziánkat is!!!


2013. március 21., csütörtök

Boti 14 hónapos és kapros-fetás krumplilepény

Atyavilág, hogy december óta nem jelentkeztem... Írhatjuk ezt annak a számlájára, hogy nincs időm, meg hogy ott a facebook, és ott olyan hipphopp villámgyorsan megosztja az ember lánya a történéseket. Pedig hogy megfogadtam, írom majd Boti minden másodpercét... De talán még nem késő...


És ha már Boti: 2013. március 12-én, délután 17 óra 30 perckor megtette első kis bizonytalan lépéseit. Úgy egy métert tipegett a karjaimba. És továbbra is be nem áll a szája, bár mostanában bármit kérdezek, minden GOMB, vagy GOMBBBA :) Múlt héten kérdeztem tőle: "Hogy hívnak téged?" - és gyönyörűen válaszolt is: BOOO-TTTTI - azt hittem megzabálom. A katicabogár KAAAATTYÓÓÓ, a cica időnként  CACCA, máskor CACI, vagy éppen CACCKÓ. A mókus MOKMOKMOK. A formaillesztőt kóstolgatja (nem csak átvitt értelemben) mostanában, a hengereket már gyönyörűen be tudja illeszteni a helyére. A kisvasút nem izgatja, az autókat szépen tologatja.
A bébitaxira is már simán felül és nagyon ügyesen halad vele, a kormányzás még nem mindig jön össze, de alakul. Imád a dömperben "utazni", kérésre hatalmas cuppanós nyálas puszit ad. Ja, és hihetetlenül tud hisztizni, ha valamit akar. Járni még nem tud, de a toporzékolás már megy... :)

És természetesen (ahogy az anyja is) imád enni. Nem is tudom mi a kedvenc, mert szinte mindent megeszik. A kenyérhéj rágcsálástól az almán át bármi mehet. És lassan nekem is könnyebb lesz a dolgom, mert már szinte eheti azt, amit mi, és milyen jó is az, ha nem kell kétfelé (néha háromfelé) gondolkodni.... 

És akkor jöjjön most egy kis főzőcske, ezúttal nem Botinak,  hanem a nagyoknak, az egyik kedvencem,  a

Kapros-fetás krumplilepény...
Hozzávalók:
1 nagy vöröshagyma,
50 dkg krumpli
20 dkg feta sajt
1 tojás
zsemlemorzsa
só, bors, kapor

A hagymát megpucolom, szálasra vágom, kis olajon sóval felteszem dinsztelődni. Míg párolódik a tűzön fedél alatt, megtisztítom a krumplit, kis kockákra vágom. Hozzáteszem a hagymához, és éppen csak annyi vizet öntök rá, hogy párolódni tudjon. Ha puha a krumpli, megvárom míg kicsit kihűl. Hozzáütöm a tojást, belemorzsolom a fetasajtot, és annyi zsemlemorzsát teszek bele, hogy formázható masszát kapjak. Kis lepénykéket formálok, zsemlemorzsában megforgatom és forró olajban kisütöm. Aki idegenkedik az olajtól, vagy éppen diétázik (nem mintha nekem nem kéne), egy kivajazott-morzsázott jénaiba simogassa bele a masszát, kenje meg a tetejét tejföllel, szórjon rá sajtot és sütőben süsse aranybarnára. Úgy is finom!!!

Én ma, hogy kicsit ellensúlyozzam az olajban sült nehézségét az ételnek, almás céklasalátát is csináltam hozzá. Ez is nagyon egyszerű, az alapja a tartármártás, ebbe kell belereszelni a céklát, és kb. ugyanannyi almát.