2014. augusztus 25., hétfő

Amikor az agy kihagy...

Mindenkire ráfér egy kis kikapcsolódás. Az ember - ha teheti - elmegy nyaralni, pihenni, minden gondját-baját felejteni. Így voltunk ezzel mi is. A nyaralásunk harmadik napján be is bizonyosodott, hogy a kikapcsolódás sikerrel járt, ugyanis az agyam egyszerűen leállt. 

Történt is, hogy úgy terveztük, a Balatonra megyünk, és majd fürdünk egész nap, és de jó lesz. Jó is lett, csak az idő alakult késő szeptemberire. A tóba ippeghogy a lábunkat lógattuk csak bele, és tudtuk: nem jól van ez így. A gyereknek strandot ígértünk, hát strandolni kell. Irányt vettünk Zalakaros felé. Megnéztük, tájékozódtunk, lecsekkoltuk, s igen, 16 óra után már "csak" 5100 ft-ba fog fájni... Megebédeltünk, összekészülődtünk, felvettük a legszebb fürdőruhánkat, a gyerekre ráadtuk a már csak alváshoz használt pelenkát, és be az autóba. Boti a második kanyar után már szuszókált békésen. Megérkeztünk Karosra, fagyiztunk (Szilágyi cukrászda, hecsedli fagyi... ha ettetek finomat, nyamm!!!). Leparkoltunk. Vártunk. Beszélgettünk. 
Egyszercsak villan valami: basszus, én nem raktam be Botinak fürdőnadrágot. Ne máááár! Hát azért jöttünk, hogy a gyerek strandolhasson. Csomagtartó kinyit, táska feltúr. Fürdőnadrág nincs. Elindulok gyalogosan, gatyafelfedező útra. Nincs. Itt sincs. Hol lehet? Irányítanak jobbra, s balra, a legkisebb méret 150-es... 98-as kéne! Kocsihoz visszaballagok, szerencsére Boti még mindig alszik. Eszembe jut, hogy nem olyan messze láttam egy kirakodóvásárt, hááááátha! Elmegyünk, keresem... S aki keres, talál! Nem túl drágán, nem túl szépet, de legalább akkorát, amit most nem hagy el, és talán jövőre is jó lesz! Megvettem, s Boti még mindig alszik. Visszamegyünk a strandra, leparkolunk, gyerkőc ébredezik. Közeledik a 4 óra is. Bemegyünk. Sor van. Várunk. Nem szeretek várni. Tétlenül várni végképp nem. Kitalálom, hogy míg apa sorban áll, menjünk el Botival átöltözni. Túrom a táskát. Fürdőgatya nincs. Nem hiszem el, ez nem lehet igaz. Hát persze, hogy a kocsiban hagytam... Szerencsés vagyok, türelmes és békés a férjem. A kulcsot odaadja, futok. Rég futottam, nem mondom, hogy jól esett. Az agyam másodszor is feladta a szolgálatot rövid időn belül. A csomagtartóban ott várt a frissen vásárolt szerzemény, ha nevetni tudna, még most is kacagna a szituáción.
Konklúzió? Vigyázzatok a pihenéssel... a nem használt dolgok berozsdásodva megadják magukat... 

2 megjegyzés: