2012. október 25., csütörtök

Botond kilenc hónapos


Éppen ma jártunk a védőnéninél, ahol is a mérleg pontosan 10 kilót mutatott, a mérőszalag pedig 78 centit. Nagy Botond nagy :) Hétfőn bújt ki a harmadik foga, várjuk nagyon a negyediket, mert a nyála még mindig ömlik, és iszonyatosan rág mindent - bútort, asztallábat, cipzárfogantyút, amit csak elér. Éjszakánként általában 2 és 3 között megébred, ha szerencsém van hamar visszaalszik, eddig egyszer fordult elő, hogy másfél órát bömbölt szegénykém. Az éjszakai riasztást követően reggel 7-ig nyugalom van. 


Még mindig "csak" kúszik, vagyis inkább kommandózik. Jobb kézzel húzza magát, bal lábbal tolja. Cipősdobozra, anya lábára, szék re (amit elér) felhúzza magát térdelésbe, még nem jött rá, hogy a kiságy rácsaiba kapaszkodni is lehet, viszont lábtartónak használja.  


Babakocsiban már csak ülve marad meg, neki már néznivalója van. A fürdés sem csak tisztálkodásból áll már, pancsol, pacsál, kishajóval játszik, ha mondom neki: "Boti sikíts!" - torkaszakadtából kiabál.


Puszit is ad, két kézzel megfogja az arcom, ahol ér, a fülem, az orrom, a hajam, magához húz és teli szájjal jó nyálasan ad hatalmas cuppanósat. Ha az arcom elé veszek egy párnát, és mondom: "Boti, hol van anya? Keresd meg anyát!" odajön, és nagyon boldogan kapja el az arcom elől a párnát. 

Szeretünk meséskönyvet olvasni és Alma együttest nézni a youtube-on. Nagyon jó étvágya van, általában 2,5 dl a főzelékadag, amit egy másfél deci folyadék követ (nem tudom hová fér belé). Szerencsém van, mert egyelőre nem válogat. Kiflivéget, kölesgolyót, puffasztottrizs szeletet, kekszet rágcsál. Ha éhes nem praktikus  szilárdat adni neki, mert hajlamos teletömni a száját, és egyszerre próbálni meg 5-6 db kölesgolyót lenyelni... általában nem sikerül még.
Van már etetőszékünk is, de mivel még magától nem ül fel, nem szoktunk sokat időzni benne. Anya még mindig a nagyon kényelmetlen földön ül (görnyed), Boti pedig a pihenőszékben hátradőlve kapja a finom falatokat. Inni... vizet azt nem. Minden nap préselek egy jó marék szőlőt, és felhígítom 4 decire (az a napi adag), így megissza, vagy a reszelt almából kinyomkodom a levet és azt hígítom - ez is megy (pohárból is, csőröspohárból is, cumisüvegből is). Tea és víz - fujjjjj.

Jaj, majd' elfelejtettem: imád gépelni és pakolni - szét :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése