Egy, megérett a meggy…

Hol is kezdjem a beszámolót, hm, nem is tudom. Talán a földrajzzal… Réges-régen kiköltözött a Hajdú család Pomázra, no nem azért, mert ez harmincpár éve egy felkapott és divatos hely volt, nem. Épp ellenkezőleg. Mivel nem a belváros volt, igencsak olcsón jutottak a szüleim lakáshoz, ahogy elmesélték annyiért lett nekünk itt egy 76 nm-es, garázsos-tárolós-tetőtérbeépítéses-kertes házikónk (vagyis lakásunk), mint amennyiért Békásmegyeren kaptak volna egy kétszobás panelt. Na de miért érdekes ez? Nem, nem az ingatlanpiac múlt századi rejtelmeibe akarom beavatni a kedves olvasót, itt a hangsúly most POMÁZon van. Pomázon, és a szeddmagad mozgalmon. Mert van ám itt kérem nagy-nagy gyümölcsös, almával, körtével, cseresznyével, őszi és kajszi barackkal, és most éppen meggyel. Tulajdonképpen a fél gyerekkoromat a gyümölcsösben töltöttem, mert hol a családdal mentünk szedni, hol az iskola vitt minket ki, hol pedig csak „belógtunk” kicsit jóllakni (de erről pszt… még meghallja az öreg csősz, akit szerencsére mindig időben elárult a Simson típusú motorkerékpárjának a hangja, így sose lettünk nyakoncsípve).

Az én drága édesanyám szinte mindent befőzött, de nem elég, hogy ő, még az apai nagyanyám is a befőttek és lekvárok nagymestere volt. (Tehát amikor kivonultunk a gyümölcsösbe, nagyipari mennyiségben kellett szedni, már ugye amennyi a kis trabiba befért a négytagú családon túl.) Emlékszem, egy napig szinte csak szedtük a télire eltenni valót, másik nap pedig álltunk anyukámmal a konyhában és pucoltuk, mostuk, válogattuk, kevergettük, dunsztoltuk, hol nedvesen, hol szárazon, mikor melyik eljárást kellett alkalmazni… Nem mondhatnám, hogy szerettem csinálni, de valahogy akkoriban ez olyan természetes volt. Annó huszonéve, télidőben maximum almát ettünk, és talán karácsony körül jutott egy-két szem narancs és banán, de csak ha nagyon szerencsések voltak az ősök, és jó helyen voltak jó időben, és hagytak ott jó sok pénzt. Ma már szinte természetes, hogy bármely évszakban ehetünk friss epret, dinnyét, barackot, vagyis epernek, dinnyének, baracknak látszó ízetlen valamit. Nem szeretem, bár hazudnék, ha azt mondanám, hogy sose csábulok el. Sajna befőttet kevesebbet eszek, így aztán anyukám is kevesebbet rak el, mondhatni szinte semennyit. Talán a sárgabarack lekvár és a meggy, amit még úgy kétévente (ha elfogyott az előző adag) elrakunk.

Éppen a meggyszedésről van egy horrorszámba menő történetem. Olyan öt éve lehetett, vagy talán hat. Már az az idő volt, amikor trabi helyett Corsával jártunk, család helyett csak ketten anyummal. Öcsémet már lasszóval se lehetett volna ilyen feladatokra befogni, de hatökrös szekérrel se tudtuk volna még a gyümölcsös közelébe se vontatni. Szóval ketten voltunk édesanyámmal, és praktikusan úgy oldottuk meg a feladatokat, hogy mivel ő picike és könnyű, én meg nehéz vagyok és magas, ő felmászott a fára, én meg nyújtózkodtam. Így voltunk a leghatékonyabbak. Hallottam, hogy recseg-ropog a faág, és még oda is szóltam anyunak, nem, nem biztos, hogy odaszóltam, lehet, csak erősen gondoltam magamban, mindegy, a következő gondolat szaladgált a fejemben: „Vigyázz anya, mert az hiányzik, hogy leessél…” És ahogy én ezt így jól megfogalmaztam magamban, hallottam is a reccsenést, majd a puffanást, és tudtam, hogy baj van. Kicsit arrébb voltam, szaladtam, anyu addigra felállt, de mondta, hogy a kezével nem stimmel valami. Fogtuk is magunkat, meg a már leszedett tizenpár kiló meggyet, és elindultunk kifelé, fizettünk, hazamentünk, majd be a baleseti sebészetre, ahol kiderült, hogy a könyökénél eltörött, de úgy, hogy nem elég a gipsz, műtét lesz, meg csavarok. Konkrétan nem emlékszem már a dologra, de mintha úgy lett volna, hogy begipszelték, és hazaengedték, a hazatérés örömére pedig nekiálltunk a begipszelt kezével befőzni a meggyet. Majd talán pár nap múlva kellett befeküdjön a kórházba. Pokoli volt látni, amint kitolták a műtőből, nem altatták, csak helyi érzéstelenítőt kapott, szörnyű volt látni az arcán a fájdalmat, de nem is ecsetelem tovább. A lényeg, és amit mondani akartam ezzel az egésszel, vigyázzatok, mit gondoltok. A gondolatoknak teremtő erejük van, úgyhogy óvatosan, én örökre megtanultam, hogy az „az hiányzik, hogy…”kezdetű mondat igazából nem hiányzik, úgyhogy próbálom elkerülni…

Kanyarodjunk talán vissza a meggyhez, hiszen ezért gyűltünk itt most össze… A mai reggelen is úgy döntöttünk, megpróbálkozunk még, hátha egy evésnyit tudunk még szedni (régóta lehet szedni, esélyes volt, hogy arra megyünk ki a gyümölcsösbe, hogy pár szemet tudunk csak szedni). És ez így is lett. Tulajdonképpen ami elérhető közelségben volt, mind le volt szedve. Mármár úgy döntöttünk, hogy eszünk pár szemet, és üres kézzel, de teli hassal távozunk, amikor elkezdtem agyalni, hogy miért nincs nálam valami hosszú, kampós valami a kocsiban, mert hát a fák tetején gyönyörű, roskadozó meggyel teli ágak vannak, csak le kéne őket húzni. És igen, rájöttem: van nekem a kocsiban egy hosszú, kampós végű valamim, és vigyorogva fordítottam hátat édesanyámnak, aki nem értette minek örülök, és miért hagyom őt ott… De amikor fülig érő szájjal, nagy büszkén visszaértem hozzá az esernyőmmel, akkor állapította meg: „Na a kreativ dolgokért neked sem kell a szomszédba menni édes lányom. Problémamegoldó képesség: ötös.” Így lett ideális társam a nagy, kétszemélyes, kampós végű esernyőm nemcsak zivatarok idején, hanem a szeddmagadban is. Hogy aztán anyukámmal mennyire alkottunk megintcsak ideális párost? Én jól felnyúltam az ernyővel, ügyesen lehúztam az ágat, azért óvatosan, mert az érésnek már abban a fázisában volt a meggy, hogy kis rázásra potyogot, a lehúzott ágat édesanyám balkézzel tartotta, jobbkézzel a kosarat, én pedig két kézzel szedegettem a meggyet, vagy csak terelgettem úgy az útját, hogy a kosárba hulljék.

A mai meggyszedésnek köszönhetően végre gyerekkorom kedvencét ebédelhettem, a meggyszószt. Ami talán a világ legegyszerűbb, ámde legfinomabb étele.

A recept nem bonyolult, aki már főzött bármilyen főzeléket, minden további gond nélkül nekiállhat ennek is. Tehát: végy ízlés szerinti mennyiségű meggyet. (nem írok számokat, mert elronthatatlan) Mosd meg, magozd ki, és kb. egy rész meggyet egy rész vízzel, inkább kicsit kevesebbel mint többel, kis cukorral, fahéjjal rakj föl főni. Ha úgy érzed, hogy megfőtt (nem kell agyonfőzni) a meggy, rántsd be, vajon piritott liszttel. Érzéssel, pont úgy, ahogy a főzeléked szoktad. Isteni forrón, de isteni jéghidegen, kis tejföllel, vagy tejszínnel, gyerekkoromban friss fehérkenyeret tunkoltam bele, meg voltam érte őrülve, bár ez most elég bizarrul hangzik.

És a végére, úgy zárásként, zengjünk ódákat a meggy jótékony hatásairól:

A meggy mély bordó színe hihetetlen értékéről árulkodik, arról, hogy egyik leghatékonyabb antioxidánsunk. Megtalálható benne A és C-vitamin, szelén valamint bioflavon. Jótékonyan hat a vérre és ezzel több nagy szerv, így a máj és a vesék munkáját serkenti, hat továbbá a szívre. A B vitaminok minden fajtája megtalálható a meggyben, ez lehetővé teszi az emésztés munkájának kiegyensúlyozását, valamint az idegek működését is befolyásolja. Hat a légzőszervek gyógyítására, különösen meghűléses betegségek esetében. Hormonelégtelenség természetes úton való kezelésére szolgál. A meggy elsősorban a gyomor munkáját gyorsítja meg és azzal hat az egész emésztő rendszer mozgásának felgyorsulására. A legátalkodottabb székrekedést is megszűnteti a meggy, mert hat a gyomorsavra, valamint tisztítja a beleket, puha rostja pedig segít a massza eltávolításában. A szív működésének serkentése a meggy ásványi anyag tartalmának köszönhető. A kalcium, kálium és magnézium együtt dolgoznak a vér és az erek megtisztításán, a szívizom megerősítésén és a szabályos szívverés helyreállításán. A vér körforgására is hat, ritkítja a vért és mind több kapilláris erecske előtt nyílik meg ismét az út. Amint megtisztul a vér, valamint hígabbá válik, a vese működése is megélénkül és így válik lehetővé, hogy a szervezetben felhalmozódó víz eltűnik a vizelettel. Közismert az is, hogy a meggy kitűnő vízhajtó. Alkalmas a köszvény, az alacsony vérnyomás, szájbetegségek és légzőszervi panaszok kezelésére.

Szedjétek – vegyétek – egyétek!!!