"A bizonytalanság érzése leginkább valami lappangó betegséghez hasonlít, amely észrevétlenül felszívódik az ember szervezetében. Van úgy, hogy nem is gondol rá, nem is vesz tudomást róla, egyszerre aztán erőt vesz rajta és a legboldogabb perceket is meg tudja mérgezni a bizonytalanságnak az a lehangoló tudata, amely ellen nincs orvosság."(Claire Kenneth)
Hogy valami véget ért, az bizonyossá vált a karácsony előtt kézhez kapott tájékoztató levélből, miszerint is a munkáltatói jogkörömben változás lép életbe 2011. január 1-jével. A változást még egyelőre nem érzem a bőrömön. Egyelőre még ugyanúgy, ugyanoda járok dolgozni… még. Hogy meddig? Gyanítom, senki sem tudja. Ma megjelent két ember, felmérték a terepet, megnézték hogyan és mit csinálunk. Milyen érzés ez? Mintha egy aknákkal teli mezőn lépkednék. Nem tudom mikor és nem tudom mekkorát fog robbanni. Lépkedni pedig kell, mert az élet nem áll meg. És igazán nem a változástól félek, hanem a bizonytalanság hangol le.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése