Szeretem…

…ez járt a fejemben, pár óra alvás, és egy nehéz nap után, mikor is kimentem a kutyussal a rétre. Azon gondolkodtam, miért érdemes küzdeni, mibe lehet kapaszkodni a szürke hétköznapokon, milyen kis fogódzóim vannak, hogy túléljek. Két órát sétáltam, nagyon sok minden eszembe jutott, megpróbálom felidézni őket.

Szeretem… a délutáni nap simogatását, de szeretem a déli napot, ahogy melengeti a bőröm. Ám szeretem azt is, amikor a hegy mögött lebukik, és ezerszínűre festi az eget, és szeretem, ahogy az esti hűs szellő libabőrt varázsol rám. És szeretem a fényeket, az árnyékokat, a színeket, az illatokat. Szeretem a kutyám lihegését, és szeretem nézni, ahogy a szöcskét utánozva próbálja elkapni a sütkérező gyíkokat, és szeretem, ahogy rácsodálkozik egy-egy elvágtató lovasra, és azt is szeretem, ahogy a ló patája alatt szinte dübörög a föld. És szeretem a lovaknak azt a semmihez sem hasonlítható illatát. És szeretem az elégedett nyerítésüket hallani, mint ahogy szeretem a pacsirták éles csiripelését is. És szeretem a virágokat, a bimbósat éppúgy, mint az élete teljében lévőt, és szeretem azt is, amelyik már kicsit elhervadt, és szomorúan csukózik be, talán örökre. És szeretem a bokrokon frissen kipattant levelek éles zöldjét, és szeretem az összeaszott csipkebogyó mellett látni az új élet kezdeményét, az újabb virágot. Szeretem a kék eget, a fehér felhőket, az elhúzó repülők csíkját. Szeretem a zöld füvet, és a távolban a hegyek vonulatait. Szeretem a májusi cserebogarat áprilisban is. Szeretem a kutyám hűségét és feltétel nélküli szeretetét.

Ha majd nagyon magam alatt leszek, csak felidézem mindezt. Behunyom a szemem, odaképzelem magam a lemenő nap fényébe, körülöttem a sok színes virág, a szellő édes orgonaillatot hoz messziről, a darazsak döngicsélnek mellettem, a kutyám türelmesen liheg, én pedig ülök a földön, a lábamat cirógatják a fűszálak, a karomon hangya szaladgál. Nincs semmi több, mi kell. Vagyok. Szeretek.

u.i.: most látom csak, hogy április 21-e az év 111. napja. Tehát ma minden mindegy?! :)