Tavaszi első túrám, Holdvilág-árok

Mindig is egy kicsit perverznek éreztem magam, mert minden normális ember hétvégén veszi a túrabakancsát és vág neki az erdőnek, éppen ezért én jobban szeretem az erdőjárást hétköznapra időzíteni, ha megtehetem, és persze megtehetem. Idén tavasszal még nem szabadultam ki a zöldbe, de hát ne panaszkodjon aki Madridban és Marokkóban jár. Most kedden éreztem úgy, ha törik, ha szakad, ha esik, ha fúj, nem bírom a Pilis nélkül. Fogtam kedvenc kutyámat, aki már az autós plédje láttán örömtáncokat járt, és nekiindultunk.

Túl sokat nem akartam kocsikázni, azt teszem eleget munkába jövet-menet, ezért a közeli Holdvilág-árkot tűztem ki célnak, mégpedig úgy gondoltam, hogy ezúttal nem a szokásos felfelé menet lesz, hanem még az árok előtt elhúzok balra a piros jelzésen, és majd visszafelé jövök az árokban. Hát az elhúzok sikerült, csak nem rajta, hanem mellette húztam el… mire feleszméltem, már nem volt kedvem visszafordulni, és gondoltam, ezt az irányt már úgyis megszoktuk.

Amit a Holdvilág-árokról tudni (sejteni) lehet:

Ősi temetkezési, kultikus helynek is tartják, egyes feltevések szerint ezen a területen állt egykor Attila városa (Sicambria, Ecilburg). Egy másik feltételezés szerint Árpád fejedelmet itt temették el. Ezek az elméletek mindmáig nem nyertek tudományos igazolást, de bizonyításukra már több kísérletet tettek, a területen régészeti feltárásokat folytattak. A régészeti kutatások sorát Sashegyi Sándor kezdte, 1939-ben nagy erőfeszítésekkel feltárt egy hatalmas faragott sziklafalat.

A leletek között egy kehelytartaró sírszobor töredéke, szarvas- és lócsontok, egy 65 év körüli asszony csontváza és egy kristály méregpohár voltak a legfontosabbak, ám ezek a második világháború alatt eltűntek a Nemzeti Múzeumból. Sashegyi az 1940-es években új ásatásokat kezdett a területen, a Magyar Tudományos Akadémia irányításával, az előző kutatások megerősítése és kiegészítése céljából, ám ez a munka a háború miatt hamarosan félbeszakadt. 1960-ban újabb ásatások indultak, melyek során több újabb középkori leletet és három rovásírásos követ találtak, igazolva azt a feltevést, hogy a Holdvilág-árok helyén valaha középkori település állott. A sziklafalon, ahol Sashegyi Árpád fejedelem sírját kereste, találtak egy sziklába vájt, lépcsős lejáratú folyosót is. Ennek a végében egy terem van, amely valóban sírhelyhez hasonlítható. Nem zárható ki, hogy ez lett volna Árpád fejedelem sírkamrája, ám egy néphagyomány szerint ezt az üreget egy Weiszlich nevű betyár készítette a maga és társai számára búvóhelyül. A teljes bizonyossághoz szükséges újabb kutatásokat az 1960-as években nem tudták folytatni. 1980-ban Mihnai Attila folytatta a kutatást, de az ő kisléptékű régészeti ásatásainak sem sikerült kétségtelen bizonyítékot szolgáltatnia a Holdvilág-árok mondáiról. Legutóbb Szörényi Levente zeneszerző folytatott itt kutatásokat, amelyek egy hét után eredményeztek egyértelműen emberi kéz munkájára utaló csontokat, ólom, vas, és szenes kő maradványokat. (forrás: wiki)

Szóval hogy mindebből mi igaz, mi találgatás, nem tudom, nem is tisztem eldönteni. Én szeretem ezt a helyet, bár a 20 méteres létrát már 3-ik alkalommal hagyom ki, ügyes a kutya, de ez még nem megy neki… Mióta kutyussal járom az erdőt a Rám-szakadékot is nélkülöznöm kell, na azért annyira nem bánom, nincs annál megnyugtatóbb dolog, mint a madárcsicsergésben a lihegését hallgatva lépkedni az erdő csendjében.

Felmásztunk egészen Lajos-forrásig. Erről a forrásról tudom, hogy a fél Dunakanyar ide jár vízért, nemcsak mert nagyon finom, és szinte mindig bő vizű, hanem mert autóval is megközelíthető.

Egyébként rengeteg turistaút indul innen, kényelmes sétával elérhetjük a Kőhegyet, a Bölcső-hegyet, a Holdvilág-árkot. Kicsit megpihentünk itt, bár ahhoz képest, hogy hétköznap kora délután volt, megintcsak nagy forgalom volt, ahogy azt már megszokhattam, várnunk kellett, hogy a palackot meg tudjam tölteni.

Innen elindultunk a Bölcső-hegyet megmászni, de még félúton sem voltunk, amikor egy nagyon klassz kilátással bíró helyen úgy döntöttem, ideje enni valamit, úgyhogy lekuporogtam egy jópofa kőre, és megettem a joghurtomat, müzliszelettel. Nem fejedelmi ebéd, de ennyire futotta nagy sietségemben.

Amikor elértük a csúcsot, zölddel félig benőtt, kopott táblán láttam jelezve, hogy a tengerszinttől egészen 586 méterre sikerült feljussak. Olyan furcsa kettős érzésem volt, hogy két hete még 4200 m számított hegynek, most meg ettől a kis dombtól legyek kielégítve??? Hát de ha ennyi jut itt nekünk, akkor érjük be ennyivel, sőt, örüljünk neki, hogy nem az Alföldre születtünk, bár annak is megvan a varázsa. Így felbuzdulva a csúcstámadás nyújtotta kettős érzésen, rámjött egy fura hangulat, magamon voltam legjobban meglepve, amikor késztetést éreztem magamban a futásra… Ilyenkor mindig Regős Bendegúz jut eszembe, idézem: "nem volt nekem semmi sürgős dolgom, de mégis annyit futkostam, hogy ne tovább". Hát sürgős dolgom nem is volt, futni sose bírtam, ezért nem is szerettem, de most valahogy olyan jól esett.

Már visszafelé haladtunk a felfelé elkerült piros jelzésen, és igazából olyan egyhangú volt az erdő, hogy úgy éreztem történjék valami, és futásnak eredtem. Lehet, hogy a kis lejt is számított, de most erőst azon töröm a buksim, hogy vajon beruházzak-e egy futócipőbe, vagy nagyon elégséges túracipőben, túraszandálban, sportcipőben elkezdeni, hisz még esetemben úgysincs kilométerekről szó, pláne nem maratonról, és majd akkor költekezzek drága sporteszközökre, ha kiderítettem magamról, hogy ez most átmeneti agybaj, vagy maradandó károsodás ért 4200 magason… biztos az oxigénhiány.

Holdvilág-árok kapcsán jutott eszembe egy régebbi sztori, ami velem és barátnőmmel, na meg a négylábúakkal esett meg, pontosan már nem is emlékszem mikor, van annak már két éve is. A történetet Róna Csilla barátnőm vetette papírra, az Ő tollából fogom ide másolni, remélhetőleg mindannyiótok örömére:

A tuti tipp

Ha valakinek még nem volt halálfélelme, és mindenképpen szeretné átérezni ezt a bizsergető érzést…

Ha valaki fiatal kora ellenére - a bevitt alkoholmennyiség memóriára gyakorolt hatása miatt - már nem emlékszik kristálytisztán élete minden pillanatára…

Vagy ha csak simán adrenalin többletre vágyik…

Tudom ajánlani tisztaszívből ma frissen kipróbált „A vadkan” receptemet.

Nem túlzás, nem ámítás. Mikor az ember felé x km/h sebességgel robog egy 300 kg-s megtermett kan disznó, a halálfélelem és a sportszelet garantáltan másodpercek alatt befigyel. Az amnéziásokat pedig csak is kizárólag „vaddisznó sokk-terápiá”-val kezelném, mert a kliensnek száz százalék, hogy lepereg az élete mentális szemei előtt minimum egyszer.

Honnan lehet felismerni a rémült vaddisznót? - kérdezhetik erre többen is városlakó olvasóim. Kb. mint egy gőzmozdony dübörög az ember felé, óriási nagy csörtetéssel, csak nem azt mondja, hogy „csihuhú” hanem visít, vagy röfög, vagy mindkettő egyszerre, pláne, ha van szerencsénk egy családba botlani.

És a tuti recept, hogy hogyan keverjük ki magunknak ezt a csoda jó élményt:

Végy három kutyát, abból min. egy legyen olyan hülye, mint az én két kutyám, hogy minden érdekelje, mindenre vesse rá magát, ami él és mozog, ne ismerje a félelmet és egyáltalán, lökött, szeleburdi kis teremtés legyen. Ha ez megvan, kell egy hozzád hasonlóan kótyagos barátnő is, aki szeret és szokott kirándulni, és aki a legvadabb időpontokban szokott dolgozni, s ezért a szabadnapja hétfőre esik, mikor mindenki más dolgozik, értsd, az erdő nincs tele idióta turistákkal. Tehát hangsúlyozom, az időzítés és a megfelelő társaság kellően fontos a sikeres halálközeli élmény átéléséhez. Ha tehát megvan minden szükséges adalék anyag, keljetek útra a közeli hegyekbe. A Pilis tuti befutó, én spec ott találkoztam a magam vadkanjával. Le sem kell térnetek a kijelölt turista útról, itt jön ugyanis képbe az izgága kutya, aki elvégzi helyetted a piszkos munkát, felkeresi és fel is zavarja az agyaros jószágot, hogy aztán jól feléd terelje. Innentől már megy minden, mint a karikacsapás. A kutya, jó esetben mind a három, de a dilinyós mindenképpen, kergeti a disznót, aki visítva, csörtetve elrobog melletted, ha mázlid van. Ha még nagyobb mázlid van, olyan disznót fogsz ki, aki teszi mindezt jó közel hozzád, hogy ne felejtsd el elképzelni, milyen lenne, ha a felbőszült állat neked ront. A kutya és a disznó tesznek pár tiszteletkört körülötted, aki ordítva – már csak azért is, hátha az ordítva hadonászás elijeszti 300 kg-s szürke sörtés ellenfelet – próbálod összeszedni a három kutyát, de közben megcsodálhatod, milyen szép nagy és erős egy ilyen vaddisznó és önkéntelenül is újra eljátszol a gondolattal, hogy de szar is lenne, he felöklelne. Közben azért a vaddisznó egy idő után eltűnik, mert neki is lejár a műszakja, s neked sikerült a háromból két kutyát begyűjtened. A fokozott adrenalin termelést azért még szinten tarja a tény, hogy kiváló vadász hajlamokkal megáldott ebed, aki volt szíves neked terelni a vadat, eltűnt a disznó után a közeli bozótban. Valamint idegesítően motoszkál túlképzett entellektüel fejedben szórványos történelmi ismereted valami Rákócziról, meg Imre hercegről és a sebzett vadkannal kapcsolatos népi hiedelmekről. Ezt még kedvedre tudod ízesíteni gyermekkorodban olvasott sebzett bivalyról, orrszarvúról szóló szafari történetekkel. Az afrikai igaz történetekkel kevert történelmi pletykákat, babonákat megpróbálod felülírni biológiai tudásoddal és csodálatos megfigyelőképességeddel, miszerint a te vadkanod nem volt sebzett, hál Istennek nem volt kis családja sem, akit védenie kellett volna, szóval van némi halvány esély az életben maradásra. Így hát mit lehet tenni, mint ordibálva próbálkozni visszahívni a kutyát és közben reménykedni, hogy nem hozza magával újonnan szerzett kis barátját, esetleg annak családját bemutatásra. Ha a kutya sértetlenül előkerül, összekanalazva a kis csapatot lehet remegő térdekkel elvánszorogni a tett színhelyéről, bezsebelve az élményt, amit majd mesélhetsz az unokáknak öreg korodban, örök tanulságul az utókornak.

Ennyi az egész. Ilyen egyszerű.

Tizennyolc éven aluliaknak, hatvanon felülieknek nem ajánlott. Valamint biztos, ami biztos, használat előtt, kérdezze meg kezelőorvosát gyógyszerészét! Sprinterek, maraton futók és vadászok előnyben.

U.i. (Zsuzsi).:

Az X métert tippelem úgy 3-ra, mivel Csí előttem állt, tőle úgy kettőre, de hogy ötön belül volt, az hótziher. A történetben a legizgibb szerintem az volt, amikor hallottuk, hogy valaki/valami csörtet jobbról, de hála a sűrű aljnövényzetnek még nem tudtuk mi az. Abban biztosak voltunk, hogy nem a lükekutya jön egyedül, mert túl nagy volt a zaj. Itt még fogadásokat köthettünk volna őzre, szarvasra, medvére… de már kezdte az adrenalin elborítani elménket. Az alatt a pár másodperc alatt, míg az erdőből kiért elénk a vad, én összevakartam a nem kevésbé pánikba esett kutyámat. Az járt a fejemben, hogy vajon a futás elég lenne-e, ha vadkanunk azt mondaná: „most már elég volt a fogócskából, én vagyok a fogó és elkapok mindenkit”, majd dobna egy hátraarcot. Elég gyorsan tudnék-e futni vajon? Vagy elég gyorsan tudnék-e fára mászni? És mit csinálna a kutyám? Egyáltalán mi a helyes ilyenkor? Jó az, hogy Csilla áll előttem és üvölt? Ettől elriad a dög? Én, a saját kis dögöm jó szorosan fogtam, miután sikerült megtalálnom a nyakát a nagy ijedtségben (nem volt könnyű feladat). Nem is annyira a vadkantól féltem, mintsem hogy a nagy ijedtségben fogja magát, és világgá szalad a kis buta.

Miután mindenki visszaért és a vaddisznó is megnyugtató messziségben volt, azon tűnődtünk remegő térdekkel, hogy visszaforduljunk-é, avagy megkockáztassuk a kövi vadállat karjainkba terelését. Hát nem túl nagy rábeszélés után meggyőztem Csillát, hogy a visszafelé vezető úton ugyanúgy bekaphatunk egy-két medvét, tigrist, oroszlánt, úgyhogy majdnem mindegy merre megyünk, meg különben is, a sztori otthonról a fotelből már sokkal szebb lesz. Egy darabig pórázon tartottuk ebeinket, biztos, ami biztos. Az én Inez névre hallgató németjuhászom félpercenként fordult hátra, pánikszerűen figyelte az erdőt, nem jön-e valami. Sose csinált ilyet. Vajon Ő is a vaddisznótól ijedt meg? Vagy csak átragadt rá a mi pánikunk? Sose tudom meg talán, de hogy fél órával az esemény után, az a kutya, aki szilveszteri petárdázás közepette békésen alszik, akinek a feje mellől tűzijátékokat lőttek ki és oda se rezzent, a műanyag palack összenyomódásának hangjától két métert odébb ugorva összerázkódjon az ijedtségtől, az arra utal, hogy nemcsak én, nemcsak Csilla, de a kutya is beparázott…