A cím kicsit félreérthető, a durcás hölgynek semmi köze a farmernadrághoz, a történet kettő, különálló egészet alkot. Durcás hölgy egyenlő az én eladósorban lévő autómmal. A mese ott kezdődött, azon a vasárnapi délutánon, vagy talán inkább estén, amikor is szintúgy opelcorsás kollégám bejött hozzám, azzal a céllal, hogy megérdeklődje, hogyan is veszem én az autómat, mi az, hogy flottakedvezmény, meg hogy működik ez? Miután kitárgyaltuk, kicsúszott a száján, hogy az ő „Töfikéje” (ha jól emlékszem) is hisztis kicsit, kerreg-kattog-berreg a fényszórómagasságállítómotor (na ez aztán a többszörös szóösszetétet), és nem tudja mit csináljon vele. Felcsillant a szemem, hiszen én tudom a megoldást. Az én Durcás Hölgyem – nevezzük így, ha már kiérdemelte –, kb. 3 éves korában játszotta el ugyanezt velem. És amikor a szervizben ezelőtt 5 éve azt találták mondani, hogy 70 ezer plusz munkadíj a szerelés, majd elájultam. Majd rögtön magamhoz is tértem, és elkezdett nemcsak a motor kattogni, hanem az agyam is. Először is, minek nekem állítgatni a fényszórót? 70 ezerért pislogjanak csak a szembejövők egy évben egyszer, amikor kicsit jobban meg vagyok pakolva, és feljebb hord a „kislány” tekintete (akkor még kislány volt). Pislogok én is a sok halogénmacsótól, ha én kibírom, más is ki fogja. Szóval kattog az agyam, hol a megoldás. Azt már tudtam, hogy cserélni nem fogom ennyi pénzért, akkor már csak azt kell megfejteni, hogyan lehet a kerregést megszüntetni (ugyanis ha fel volt kapcsolva a lámpa, a motor automatikusan átkapcsolt traktorhang üzemmódba). Nem vagyok egy műszaki zseni, közel se. De arra gondoltam, mi lenne, ha nem kapna áramot? Akkoriban még nem vált szállóigévé az „áram van minden van” szlogen, de én megvilágosodtam a gondolattól. El kell vágni – az áram útját. Ifjúkori hévvel szegeztem neki a szerelőnek a kérdést: „Melyik mazzzagon kapja a motor az áramot?”. Szerelőnk ekkor még nem tudta mire készülök, mutatott egyre, majd elbizonytalanodott, elment, elkezdett egy könyvet lapozgatni, visszajött, mondta, hogy ezen a barnán, de MIÉRT? Mosolyogtam. Nem értette. Amikor közöltem vele, hogy csípőfogóval elő, mazzagot elvág, azt hitte viccelek. Pedig komolyan gondoltam. Elmagyaráztam neki. Felfogta. Elvágta. Azóta nincs kerregés. Idén júniusban vittem vizsgáztatni Durcás Hölgyet, mikor mindenen túl voltunk, odajött az ember, és közölte, hogy ne állítsam oda azt a tekerőt, mert elvakítom a szembejövőket. Rá is mosolyogtam, és mondtam neki, hogy én azt bizony oda állítom, ahová kedvem tartja. Ekkor belekezdett volna egy biztonságtechnikai kiselőadásba (bár nem hiszem, hogy ezért fizetik ott), de szavába vágtam, és közöltem vele: öt éve nem működik, talán ez problémát jelent a vizsgáztatásnál? Nem jelentett. Szóval jól megvagyunk/voltunk a fényszóró magasságának állítgatása nélkül. És itt jön képbe a kollégám, mondtam neki, gyere, megmutatom melyik drót elvágásával lehet elbúcsúzni a kerregéstől. Mutattam volna. Ugyanis a motorháztetőm nem akart nyílni. Feszegettem, húzogattam, semmi. Mondtam Zsótinak, próbálja meg ő is. Neki se ment. Nincs mese, itt valami bowdenszakadás lehet, szerelő kell. Másnap fel is hívtam. Következő napra kaptam is időpontot. Ahová el is mentem. Szerelő jön, kart meghúz, motorház nyílik. Ott álltam, és éreztem, amit minden szőke nő érezhet… Nincs az autónak semmi baja. Minden szép. Minden jó. Minden tökéletes. De engem szivat… csak mert meg akarok tőle válni? És mondjátok még, hogy nincs a gépeknek lelkük… vagy csak túl sok Stephen Kinget olvastam? Vagy csak bizonyságtételeket kapok, hogy ne bánjam a cserét? Hogy igazán megérezzem, hogy ennek tényleg eljött az ideje? Hogy tudjam, ha megtartom Durcás Hölgyet sok-sok ilyen kellemetlenséggel kell szembenézzek? Nem tudom, mindenesetre örülnék, ha a következő 2 hónapban nem okozna nekem meglepetéseket… drága meglepetéseket pláne.
No és mi van a farmernadrággal? Megfogadtam, hogy mostantól akkor spórolás. Mert jön az új kocsi, kell a lóvé, nem lehet már ész nélkül költekezni (nem mintha eddig jellemző lett volna rám. Meg is álltam a vásárlást, de mégse. Szerdán délelőtt az volt a programunk, hogy elmegyünk párommal és Anyukájával vásárolni, farmernadrágot, a Kedves Anyósnak, névnapjára. Így ugyan nincs meglepetés, de legalább olyasmit kap, ami biztos, hogy jó, és szüksége van rá és örül neki. Ott álltam a boltban, míg ők vásároltak, próbáltak, hoztam a kisebb méretet, vittem a nagyobbat, és közben veszekedtem magamban magammal, hogy kéne farmer – nem kell farmer. Jó lenne új farmer – nincs szükséged új farmerre… És hősként távoztam üres kézzel a boltból. Meg is állapítottam magamban, hogy így kell ezt, megy ez neked. Időnk még volt, és gondoltam egyet, mondtam Levinek, fussunk még be a kedvenc üzletembe, hiszen nagy-nagy leértékelések vannak, hátha találok valamit (itt már éreztem, hogy eddig tartott a „hősies-spórolós Zsuzsi”, és átvette a „szórd a pénzed amíg van Zsuzsi” az irányítást). Bementünk. Nézelődtünk, igazából nem fogott meg semmi. Megállapítottam, hogy amit múltkor próbáltam ruhát, és olyan közepesen tetszett, le van árazva, 9000-ről 2700-re. Már-már eljátszottam a gondolattal, hogy ennyiért megéri, meg kéne venni. Aztán jött a hősies-spórolós Zsuzsi, és úgy döntött nem kell az neki télire. Találtam egy karikát (ilyen nagy forgós karikákra vannak felválfázva a ruhák), amire az volt írva, 290 ft-tól… Na ez az, ez én helyem. Hajrá, turkálásra fel. Mint a narkós, akinek elvonási tünetei vannak, komolyan, éppen csak a nyálam nem csorgott, hogy itt majd én most kincseket fogok találni, szinte ingyen. Szóval forgatom ezt a vacakot, csupa nagymamadizájnos nájlonruha, egyszercsak leakasztok egy farmert. 42-es. Hoppá (na mostmár országvilág tudja a méretem, sebaj). Mennyiért? 490 ft a címkén. Nem akarok hinni a szememnek. Keresem Leventét. Odahívom. Mondom: nézd már meg, mi a hibája, valami kell, hogy legyen, ennyi pénzért nem lehet tökéletes. Pedig az volt. Pláne, amikor a próbafülkében felvettem. Mintha csak rám várt volna. Ott álltam, a rámszabott nadrágban, a 490 forintos nadrágban, és nem tudtam hová tenni a dolgot. Gondoltam, ez most ajándék az égiektől, mert jól viseltem magam, és nem vettem 7 ezerért? Vagy egyszerűen csak megteremtetettem magamnak a gondolataimmal (ja, tudom, túl sok ezoterikus könyvet olvasok), vagy hogy van ez? Levi le akart beszélni az egyikről, mondván, hogy majdnem ugyanolyanom van már. Nem hagytam magam. 490 ft… háromszázért veszek egy liter tejet, dehogy hagyom ott, még ha berakom a szekrénybe, és két év múlva fogom csak felvenni, akkor is megéri. Egy zippzárcsere többe kerül. A kis mini barna ruhára viszont nem hagytam magam rábeszélni, ámbár nem is adtam fel, jövő héten még benézek, hátha rákerül az is a 290-es karikára, esélyem van rá, 3 db volt, mindhárom az én méretem…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése