Na akkor most csend van, meg nyugalom is… füstölő, gyertya, bor, sajt (Lengyelországból hozta Kedves kollégám), facebook-on senki, msn-en senki, gmail-en senki. Ideális körülmények, hogy az ember lánya kicsit összegezze, helyre tegye az elmúlt napok eseményeit. Kezdetnek talán elmesélem, hogy megint sikerült belefussak egy közlekedés ellen beoltott női vezetőbe. Nem is, mert nem futottam bele, ő jött majdnem belém, és még ő volt felháborodva, pedig… A történtet ott kezdődött, hogy láttam tolat kifelé, megálltam, hadd jöjjön, elvégre nem sietek. Mikor már második perce vártam, hogy kiálljon, akkor jöttem rá, hogy hibát követtem el. Igazából nem értettem a bizonytalansága okát, mert hely volt, lükverc, kuplung felenged, kis gáz, azt uzsgyi… De nem… Mentségére legyen mondva, hogy nem egy törpe suziban ült, hanem egy nemtom milyen transzporter szerű valami kisbuszban, de végülis ha nekiindul vele közlekedni, ugyan egy parkolóból való egyenes kiállás ne jelentsen gondot… de jelentett. És ez még csak a kezdet volt. Egyel tőle jobbra egy svájci illetőségű szintén elkezdett bénázni. Ekkor borultam rá a kormányra, és gondoltam, hogy akkor most szórakozzunk… Ha lett volna társaságom, biztosan elkezdek fogadásokat kötni, hogy melyik töri össze a másikat, de mivel nem volt, drukkoltam nekik, hogy épségben meg tudják tenni azt a két és fél méter távolságot hátrafelé, és hadd menjen mindenki a dolgára. És amikor megvoltak, volt ám nagy öröm, kettőt dobbant a szívem, hogy na végre, túl vagyunk a nehezén. Pedig a neheze még csak ezután következett.
Egyirányú utca (parkoló, ha valaki a Bécsi úti StopShopot tudja hová tenni) révén a KRESZ-t én még úgy tanultam, hogy aki balra kíván menni, az utca bal oldalára, aki jobbra, a jobb oldalára sorol. Így is tettem… svájcikám elhúzott jobbra, mögötte állt a hölgy, aki nem indexelt… ebből is gondolhattam, hogy majd elhúz szépen jobbra, nekem meg szabad lesz az út balra. Aha… meg ahogy azt Móricka elképzeli. Én szabályosan, a hatalmas balra nyílallal felfestett sávomból kanyarodok szabályosan balra, indexelve, biztonsági öv bekötve, és a többi, mikor is a szőke dudál. Tudtam, hogy velem van baja, és rájöttem, hogy a KRESZ-t is valami sajátságos elképzelés szerint rendszerezte a fejében. A dudát bezzeg megtanulta, hol kell nyomni. Megálltam. Úgy az út közepén, hogy ha szembe jönnek sem férnek el. És egy pár másodperces tusát vívtam magamban, hogy most mi legyen: A-verzió/ kiszállok, és elmagyarázom neki a KRESZ-t; B-verzió/kiszállok, és iradatlanul elküldöm a qqqqq……….ba, szóval elküldöm újra tanfolyamra; C-verzió/hagyom a francba, hadd higgye, hogy ő a nagyobb, meg az okosabb. Ez utóbbinál maradtam, bár gondoltam rá, hogy most az autóstársadalomnak nem teszek jót, mert lehet a következő áldozat tényleg áldozat lesz, de ez ne legyen már az én bajom. Eljöttem szó nélkül, mondván nem szükségeltetik nekem se infarktus, se agyvérzés, és ki vagyok én, hogy bárkit is kioktassak arról, amit nagyon is tudnia kéne, ha autóba ül. Szóval ez után a kis kaland után nyúltam a telefonom felé, hogy felhívjak valakit. Ami miatt ültem neki az egész bejegyzésnek. Bár most vissza fogok nyúlni, majdnem történelmi időkig, hogy értsétek.
A történelmi idő július vége, augusztus eleje, amikor éppen arra próbáltam rájönni, hogy kell-e új autó, vagy nem. És a nagy-nagy fejtörés vége az lett, hogy Cilike barátnőmnél kötöttem ki, ott pedig előkaptuk a Tarot-kártyát, és elkezdtünk belelapozni a jövő lapjaiba. (Vessetek meg, de nekem bejött, ezért hiszek benne, nálam működik, és pontosan ezért élek ezzel a lehetőséggel nagyon ritkán, csak amikor nagyon szükséges.) A kérdésemre, hogy vegyek-e most autót, egyértelmű igent kaptam. A kérdésemre, hogy vissza tudom-e majd a hitelt fizetni, egyértelmű igen volt a válasz. A kérdésemre, hogy megmarad-e a DunaTV, egyértelmű nem volt a válasz. Itt kezdtem el pánikba esni. A kérdésemre, hogy a decemberi jubileumi (15 éves munkaviszony után járó) jutalmamra számíthatok-e, egyértelmű nem volt a válasz. Aha nagyon viccesek az angyali segítőim. Persze Zsuzsi, vedd meg, nincs semmi gáz, munkád nem lesz, de az élet szép… Nem voltam nyugodt. Még akkor sem, amikor kijött a Szerencsekerék lapja. Ami azt jelenti, hogy fordulat következik be az ember életében, és ez a fordulat mindenképpen szerencsés lesz. Jön egy sorsszerű változás az életemben, egy elkerülhetetlen változás. Ezek után mit van mit tenni, autót kell venni, de ezen már túl vagyok, hisz tudjátok.
És vasárnap jött el az a pillanat az életemben, amikor azt éreztem, megint azt éreztem, hogy velem vannak az égiek, hogy amit annó Cilikém „jósolt” nekem, az megintcsak beigazolódik. Kaptam egy telefont, most direkt nem akarok neveket írni, mert még az egész nagyon képlékeny, és hétfőig még én sem tudok konkrétumokkal szolgálni, de kaptam egy telefont, attól a fiútól, akit nagyon bírok régóta, de nagyon keveset szoktunk együtt dolgozni, és igazából nem tudtam, hogy ő is bír engem, mígnem egyszercsak kaptam egy üzenetet tőle, nagyjából a következő tartalommal: „jól kibeszéltelek a hátad mögött, mondtam XY-nak, hogy Te vagy az egyetlen ügyes, gyors, megbízható feliratozó…” Persze mondjátok, hogy ti nem olvadnátok el, meg különben is, kell az ilyen az én önbizalomhiányos személyiségemnek, de viccesen válaszoltam: „jólvan-jólvan, de majd ha nem lesz Duna, megyek hozzád, hogy szerezz nekem állást.” Szóval ez a fiú (akit egészen véletlenül jól ismer az az Opelos emberke, akitől veszem a kocsimat) hívott vasárnap, hogy ő nem szokott csak úgy ígérgetni, és ha gondolom, akkor lenne egy lehetőség… Lehetőség, egyelőre arra, hogy két helyen hajtsam szét magam, és lehetőség arra, hogy ha a Dunát tényleg megpiszkálják úgy, ahogy azt a szóbeszéd tartja, akkor nekem ne legyen már olyan nagy problémám, hogy miből fogok megélni, miből fogom a hitelemet fizetni, és úgy egyáltalán. Tehát az egyik szemem sír, a másik nevet. Érzem, hogy menni kell, lépni kell, most van itt az ideje annak, hogy több lábon álljak. Most van itt annak a bizonyos Szerencsekerék lapjának az ideje, ami a munkával, karrierrel kapcsolatban szükségszerű változást, új lehetőségeket jelez. De vajon meddig lehet bírni egy seggel két lovat megülni? Persze erős vagyok, és ha van miért, akkor csinálom. Most van miért. És kedvem is van, és a tavasszal kiépítettem a Dunában a „védvonalamat” is, amikor betanult a tesóm, akit most szintén boldoggá tesz a tudat, hogy ha én máshol is, akkor ő a dunában többet…
Van most egy kis lelki nyugim, bár izgalmak vannak… Milyen lesz? Új emberek (azért ahogy kipuhatoltam vannak ott ismerősök is), új környezet, új rendszer, de szeretek tanulni. Hétfőn megyek az „interjúra”, addigra fog kiderülni sokminden. De most úgy éreztem, hogy könnyítenem kell kicsit a lelkemen, nem tudok titkolózni, pedig amíg nem biztos, nem állt szándékomban nagydobra verni. Hát csak nem olvassa el, akinek nem kell…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése