Botond és a krokodilkönnyek

Kérem szépen minden tapasztalt szülő tanácsát, miután elmesélem mi történt velünk, immáron másodjára is.

Eszik Boti szépen, majd felfedezi a nyakamban a nyakláncot. Először csak nézegeti, majd elkezdi cibálni. Anya szól neki egyszer szépen: "kisfiam, nem szabad." Szól neki kicsit erőteljesebben: "Botikám drágám, ne tépd le anya nyakából." Még mindig türelmesen: "Kicsi fiam, mostmár elég legyen." Sokadjára pedig szigorú arccal közöltem: "Na mostmár aztán ácsiácsi...." Gyerekem rettenetes, fájdalmas, vigasztalhatatlan sirásba kezdett, éppen mintha megnyúztam volna. És én csak néztem, és a szivem szakadt meg, miközben hatalmas könnycseppek hullottak szegény drágám szemeiből. És nem tudtam mi a teendő, vigasztaljam, öleljem magamhoz, simogassam meg, ösztönösen ezt tettem. 

Ma hasonlóképpen jártunk. Barack volt a vacsi. Egy jól irányzott mozdulattal kirúgta a kezemből a kanalat, csak úgy repült, a barackpüré pedig fröcsögött szerte és széjjel. Első reakcióm: "Hééééééééé".... Gyerek rámnéz, és beleröhög az arcomba: "Hehehe".... Mire annyit mondtam: "Nem, ez egyáltalán nem vicces...." és megint jöttek a krokodilkönnyek, és szakadt meg majdnem a szivem. 

Szóval szerintetek? Vigasztalni? Nevelni? 7 hónapos lesz maholnap,

Éppen egy éve...

...hogy kimondtuk (remélhetőleg a sokáig) boldogító igent. Ez alatt a röpke (és tényleg elrepült) év alatt történt velünk sok minden. Szerencsére több jó, mint rossz.

 

A minap elmélkedtem (csak úgy magamban), hogy nem igazán tudom eldönteni mikor szűnt meg az „enyém-tiéd” állapot. Egy éve, amikor hivatalosan is egybekeltünk, vagy 6 hónapja, amikor megszületett a kisfiunk. Úgy érzem Boti érkezésével tűnt el belőlem az érzés, és lettünk EGY család, és lett egyértelmű, hogy mostantól nem ÉN és TE vagyunk, hanem MI lettünk. Aztán gondolkodtam azon is, miért van az, hogy a régi öregek körében ritkább a válás (nem mintha ilyen irányú terveim lennének). Régen közösen építették fel az életüket. Húszas éveik elején házasodtak az emberek és mindenért együtt küzdöttek meg. Ma már általában két egzisztencia találkozik, és igen könnyű úgy hátat fordítani a másiknak, hogy a házassági szerződés értelmében minden tisztán feketén-fehéren le van írva: enyém-tiéd… És sajnos ebben a mai világban ami elromlik nem megjavítjuk, hanem kidobjuk és veszünk újat.

No de nem elmélkedem tovább, inkább emlékezem egy kicsit, arra az egy évvel ezelőtti napra. Tavaly is igen esős júliusunk volt. Folyton azon aggódtam, hogy milyen idő lesz, de szerencsénk volt. Reggel, amikor a fodrászhoz sétáltam, majd elvitt a szél. Az a szél, ami délelőtt szépen kisöpört felőlünk minden felhőt. Mire a kozmetikusnál is végeztem, ragyogó időnk volt, nem túl meleg, mert még kellemetlenül éreztük volna magunkat a nagy-nagy ünneplőben. Elkészültünk, Szentendrére mentünk fotózkodni. Amivel kicsit megcsúsztunk, mert még csak ide menjünk, meg még ott van egy kedvenc helyem. Közben a násznép gyűlt a vendéglőben, és vártak türelmesen. És jó lett volna itt egy kicsit megállitani az időt, és nem rohanni a házasságkötő terembe, és egy kicsit nem stresszelni, hogy hogy érünk oda, és egy kicsit jobban kitalálni, hogy gyalog menjünk vagy kocsival (500 méterre volt a vendéglőtől), szóval itt volt egy kis szervezési hiányosság, amit megtoldott még az időhiány.

Sosem fogom elfelejteni a világ legszebb-legügyesebb-legtürelmesebb koszorúslányát, aki olyan jó „munkát” végzett, mintha külön tanfolyamra járt volna. Nélküle is sokkal szegényebb lett volna a napunk. Imádtam, ahogy a ruhámba csimpaszkodott és minden képen szerepelni akart, ahogy táncba vitte az embereket, ahogy tartotta a kispárnán a gyűrűnket, ahogy fegyelmezetten végigállta a szertartást, ahogy a rózsát hintette előttünk, hogy még az utolsó lépcsőfokra is pont jutott egy szirom. Örök emlék marad, és nem győzök elég hálás lenni a szüleinek, hogy rákérdeztek: „nem szeretnétek koszorúslányt???” Lehet eszembe se jutott volna, és milyen kár lett volna! És hogy még kinek vagyok hálás? Tamás barátomnak a kocsiért, az ötleteiért, a fényképekért, a kisfilmért, a bátorításért. Az esküvői ruhás leányzónak a cukrász-tippért és a virágosjavaslatért. Szent Péternek az időjárásért (amikor hajnal 4 felé kezdtük elpakolni az ajándékokat, mintha csak becsukták volna felettünk az esernyőt, csippcsepp… és megint napokig zuhogott), a násznépnek a jelenlétért, az összes rokonnak, barátnak, kollégának, aki megtisztelt és eljött és velünk örült.

Tegnap elmentünk Levivel megünnepelni az évfordulót. Beültünk vacsizni, majd egy fagyival végigsétáltuk a fotózás helyszíneit. Csudajó érzés volt…

Boti és a rágóka

Édes drága kicsi szivem nem hiszem, hogy produkálni akarja még magát, mégis akkorákat alakitott a jó kis rágókájával, hogy három napon belül kétszer nevettem magam könnyesre. Az első eset Rózsimama látogatásakor, csütörtökön történt. Gyerekünk hason, elég régóta, kicsit fárad, mi a mamával heverünk mellette. Boti feje lenyaklik, kicsit nyekereg, csak olyan panaszkodósan, majd nagy hirtelen felkapja a fejét, a szájában a rágóka, és nézz jobbra-balra, mint afféle jó kutya... és szegénykémnek fogalma sincs róla, hogy a két nőszemély miért kacag olyan nagyon, csak tartja a szájával jó szorosban a rágókát, el nem ereszti, mi pedig már könnyezünk, apa bejön a másik szobából, és sűrűn szolidaritál a fiával... 

Aztán ma, az uzsi után beraktam (szokás szerint) Botit a kisszékbe, hogy ne unatkozzon a keze ügyébe tettem azt a bizonyos rágókát, és elmentem mosogatni. Arra tértem vissza, hogy nagy boldogan fogja a halacska farkát, a kis lába pedig át van dugva a lukon (lásd képet), vigyorog, és büszke magára, hogy olyat csinált, amit eddig még nem. És megint nem érti, hogy anyája minek örül annyira, pedig ha jól belegondolok, lehet már unalmas rágni, és különben is, igy sokkal jobb a fogás a lábán, neeeeem? 

Extra (finom) őszibarackleves

Híve vagyok, hogy azt együk, aminek éppen szezonja van, ami éppen terem a kertben, amit éppen lehet olcsóbban kapni a boltban. Ezért aztán sokszor már-már unom a tököt, most meg a barackot. Gondoltam rá, kéne egy kis krémleves... de az valahogy olyan snassz, szinte megissza az ember, mint a vizet, átszalad rajta, mintha nem is evett volna semmit. És ahogy gondolkodtam, vajon milyen levesbetét passzolna az őszibarack krémlevesbe, úgy jött az ihlet: ha a grizgaluska jó a zöldséglevesbe, miért ne lehetne kicsit átalakitva finom egy gyümölcslevesbe? 

De lássuk előbb a levest:

Fogtam 6 db szép megtermett őszibarackot, meghámoztam, cikkekre vágtam. Felraktam főni kb. egy liter vizzel, és egy kicsi citromlével (csak hogy szép sárga maradjon). Forrás után kb. 10 perc és kész is. Egy vaniliás pudingport elkevertem 4 evőkanál cukorral és felengedtem fél liter hideg tejjel. A megfőtt barackokból néhány darabot kiszedtem (a mixelés után pedig visszaraktam), a többit a lábasban botmixerrel pépesitettem, közben belecsurgattam a pudingos tejet, és a forrástól számitott 5 percig kavargatva főztem. 

A galuskát jó előre megcsináltam, mert hűlnie kell. 2,5 dl tejbe reszeltem fél citrom héját, 1 evőkanál cukrot, 6 dkg búzadarát, 1 evőkanál vajat, ezt az egészet jól felfőztem, mig elvált az edény falától. Aztán hagytam kihülni. 2 tojás sárgájával összekevertem, kis golyókat formáltam belőle (22 db diónyi lett), és a forró levesbe dobáltam őket, 3 percig főztem. 

Aztán - aki ismer tudja, nem szeretek semmit kidobni - tanakodtam magamban mi a fenét csináljak a két tojás fehérjével... Eszembe jutott milyen jó is az a madártejben, hát jó lehet az a levesben is. Igy kemény habbá vertem egy kis cukorral és a végén szépen beleszaggattam a krémlevesbe. 

Én meg a tányéromon tettem bele egy kis mazsolát is, bele nem főztem, mert a családban gyakorlatilag csak én szeretem. 

Botond hat hónapos

Kicsi fiam 8700 gramm és 72 centi, fél év alatt pontosan 6 kilót és 20 centit gyarapodott. Éppen betöltötte a harmadik hónapját, amikor elkezdett nagyon ügyesen hasról hátra fordulni. Aztán nagyon-nagyon hirtelen meghízott, két hónap alatt 3 kilót, és a forgással leállt. Mostanában már akkora kifliket csinál, hogy csak egy csendes lehelet hiányzik az átforduláshoz (hátról-hasra).A tengelye körül gyönyörűen forog, mindig tudni honnan indult és hová érkezett, úgy húzza maga után a csíkot, mint a csiga. A héten már kicsiket kúszik is, a játszószőnyegéről simán lejön, ha nem figyelek.

4 hónaposan elkezdtem kinálgatni almapéppel. Nagyon jóizűen eszik, és nagyon hamar megtanulta a kanalazgatást is. Próbálom pohárból itatni, csak mert imádja azt csinálni amit a nagyok, és egyébként is úgy gondolom, minek szoktassam most rá valami olyasmire, amiről pár hónap múlva meg le kéne szoktatni. Ma már kétszer szilárdat eszik, ebédre általában főzelék van, vacsorára pedig gyümölcs gabonával. 

Az éjszakákat továbbra is végigalussza, és 4 hónapos kora óta mosolyogva ébred. Csak azt hallom reggelenként, hogy gügyörészik a csacsijának, türelmesen kivárja mig anya elmegy kávét csinálni magának. 

Május közepe óta nagyon tudatosan nyúl a tárgyakért, és nagyon ügyesen meg is tartja azokat. De általában, előbb-utóbb minden a szájában végzi. 

Május végén voltunk vele először hosszabb úton. Nagyon jól birta az autózást is, és a vendégeskedést is. Teljesen jól érezte magát bárki kezében, mindenkire mosolygott és mindenkit levett a lábáról. Aztán június vége felé egyszercsak a ritkán látott arcoktól kétségbe esett és sirni kezdett. Mára szerencsére már nem esik kétségbe ha "idegent" lát, egyedül úgy látom a szakállas emberekkel nincs teljesen kibékülve, de pár perc alatt velük is megbarátkozik.

Július elején kezdte el felhúzni magát ülésbe. Ugyan még magát nem tartja meg, ha nem támogatom ki, úgy dől el, mint egy krumpliszsák. És nagyjából ugyanakkor kezdett el cuppogni is :) Annyira édes, ahogy puszit ad :) 

Szintén az ötödik hónapjában fedezte fel, hogy a lába az az övé. Egy pelenkázás közben kétkézzel megragadta a talpát, kikerekedett a szeme, mintha azt mondta volna: "jéééé, ez mi???"... és ezzel a gondolattal párhuzamosan úgy döntött, hogy no akkor ezt megkóstoljuk.... Az első döbbenetét csak fokozta az érzés, hogy nem sikerül, hiába húzza, nem ér el a szájáig... Két hét próbálkozás után egyszer fürdés közben sikerült.... volt is nagy boldogság. 

Apró örömök...

Amikor úgy érzed, hogy összecsapnak a fejed felett a hullámok, kell valami kapaszkodót találj. Amikor úgy érzed, hogy bármit csinálsz, minden rossz, kell valami pozitívumot keress. Amikor a napi 3x2 óra alvástól azt se tudod, hogy melyik bolygón vagy. Amikor folyton azon dilemmázol, hogy vajon megfelelsz-e a kihívásnak, kell valami ami erősíti az önbizalmad. Ezért eldöntöttem, hogy megpróbálok minden nap valaminek igazán örülni, legyen az bármilyen kis apróság is. Mert ha csak azt nézem, hogy még mindig nincs elég tejem, már megint nem alszik eleget Boti, már megint nem tudtam még pisilni se kimenni, és úszik a lakás, és fél órája ki kellett volna teregetni, és még odáig sem jutottam, hogy egyek valamit, nemhogy főzzek is, hát bizisten megőrülnék.

Pár napja írogatom arra a bizonyos közösségi oldalra az "apró örömöket". Most arra gondoltam, milyen jó lenne, ha ezek nem vesznének el, így csokorba szedem őket, és ezután itt (is) publikálom.

Június 1.

mai apró tanulság: ha a gyerek nagyon nagy csendben van - és esetemben igen ritka, hogy elaludt volna - igaz lehet a mondás, hogy rosszban sántikál. Ma az én négy hónaposom éppen csak nem mászott ki a pihenőszékéből... Hamar rájöttem: ki akart menni kakilni, csak még nem elég gyors, anyuka se :)

Május 31.

erkély, Boti alszik (ritka pillanatok egyike), én a fotelban kint, lábam fent, laptop az ölemben, blogot írok... (ritka pillanatok egyike)...

Május 30.

bodzát szedtünk, a kedvenc helyemen, a kedvenc komaasszonyommal és komámmal, sütött a nap, és már az üvegben két citrom társaságában várja, hogy megigyuk... mármint a bodza :)

Május 29.

az első két kiskanál almapép úgy láttam ízlett Botinak :) kicsit furcsálotta, és nagyon ízlelgette, mint egy profi borkóstoló :)

Május 28.

Boti legújabb mottója: "Ami a kezemben, az a számban..." :) Igy aztán anya megpróbálta kezébe adni a cumit, ami minden irányban közelitett a szájához, csak úgy nem, ahogy "kéne" :)

Május 27.

Boti első gyereknapja, a 74-es kiadású Gazdag Erzsi verseskönyvemből idézgetem fel elfeledett kedvenceimet :) Botinak tetszik, a Jancsibohócosat birja leginkább :)

Május 26.

Boti ma vizsgázott: 

hosszú utazás - jeles,
nagy család, sok idegen arc - jeles,
hogyan varázsoljunk el mindenkit - jeles :)
hiszti - elégtelen,
alvás - közepes... :)

Május 25.

rájöttem, megalkottuk a tökéletes biológiai fegyvert. A sikitásával kiiktatja a hallásod, a pukijával a szaglásod, a mosolyával pedig rabul ejti a szíved :)

Május 24.

ma először fordult a hasáról a hátára úgy, hogy a nehezét nem bizta a gravitációra. Látszott, hogy tudatosan, átgondolva, szép lassan hajtja végre a "feladatot". És félúton még megállt egy kicsit nézelődni, hiszen ez egy teljesen új perspektiva :)

Május 23.

ha sikerült jól számoljam, Boti 7 ujjacskájával a szájban ma fürdés közben rekordot döntött, úgy is mondhatnám egyéni csúcsot állított :)

http://a2.sphotos.ak.fbcdn.net/hphotos-ak-ash3/542465_465374390143946_100000141687162_2030827_1567145087_n.jpg

Május 22.

Botikám úgy döntött, hogy ilyen esős időben nem érdemes korán kelni, pláne hogy még dokihoz is hivatalos, jobb lesz neki szépen végaludni az egész napot... :) aztán 7.15kor győzött az éhség :) Az oltás után egy perc nagy sírás volt, de már úgy jöttünk el, hogy Lacidoki kapott egy mosolyt :)

Május 21.

nyűgös Boti... Semmi sem segít... Halász Juditot hallgattunk és mosolygós lett minden :)

Május 20.

Boticica pont úgy élesítette a kis körmeit/karmait a kanapén, mint doromboló társaink :)

Május 19.

mai apró (kár)öröm: Boti egy hete azon dolgozik, hogy mindent a szájába tuszmákoljon. Ma először tört ki belőle hisztérikus-keserves-dacos-ideges sírás, mert valamiért ez nem sikerült neki...

http://www.facebook.com/photo.php?fbid=462638607084191&set=a.165257263488995.46058.100000141687162&type=1&relevant_count=1&ref=nf

Május 18.

Boti ma egész nap prrrrrr és grrrrrrr hangokat hallatott, amikor meg volt magával elégedve, akkor pedig höhö-höhö-höhö-vel jutalmazta magát :)

Május 16.

Boti-névnapozott a család, tortát sütöttem, itt volt Rózsimama is 

Május 15.

a gyerekszobából ide szűrődő hangok alapján apa utánozza a baba hangjait és nem fordítva... ha szerencsém van, Levi gyorsan megtanul babául :) :)

Május 14.

vizkőtelenített zuhanykabin... :)

Május 13.

Boti vizsgálja a hüvelykujjam, először csak nézegeti, majd kisvártatva megfogja. Szorongatja egy darabig, kicsit rázogatja, majd a szájához húzza és megrágcsálja. És még én mondom, hogy ennivaló ez a gyerek :)

Május 12.

elindulunk sétálni (mama, baba, kutyu, én). A kapuig nem jutunk, elkezd cseperegni az eső. Mondom mamának, hogy inkább maradok a babával, nehogy megázzunk. Inezkutya háromszor jött vissza, ült le a kapuban, éppen csak meg nem kérdezte: mivanmááááááár, miért nem jöttök??? Mama alig tudta elcsalni... annyira cuki :)

Május 11.

Boti reggel alukált 8-tól negyed 11-ig... Örültem, hogy a tegnapi nemalvást végre egy nyugodt nap váltja fel... aztán amikor délután háromkor sikerült csak egy fél órát aludnia már nem örültem ennyire... este 17 és 18.30 között is hiába próbálkoztam... tippeket kérnék, mit csináljunk az álmos, de aludni nem akaró gyerkőccel... amikor se a hinta, se a babakocsi, se a kiságy, se az ének, se a mondóka, se a ringatás, se semmi nem használ, az egyetlen amire nem vagyok hajlandó: hagyni hogy álomba sirja magát...

Május 10.

padlóra küldtem szegény gyereket :)

http://a3.sphotos.ak.fbcdn.net/hphotos-ak-ash3/s320x320/562137_455441687803883_650888550_n.jpg

Május 9.

Boti megmutatta mi is az, amit CSAK a fiúk tudnak :) szép ivben pisilte arcon saját magát 

Május 8.

joghurtos padlizsánsaláta pitában - majdnem ahogy Utától tanultam... Friss újhagymával a kertből, és a telet túlélt mentáimmal :) ja, és természetesen saját gyártmányú joghurttal :)

Május 7.

 a lemenő nap fénye szivárványt varázsolt az égre, és a gyönyörűségtől mosolyt az arcomra... és közben a tetőablak alatti pelenkázón csak gügyörészett az én édes kisfiam...

http://a1.sphotos.ak.fbcdn.net/hphotos-ak-ash2/s320x320/156585_453576091323776_1010900138_n.jpg

Május 6.

hazudnék, ha azt mondanám nem esett rosszul, hogy nem kaptam egy szál virágot se, de még egy utalást se anyák napja alkalmából (apától)... ugyanakkor pedig nincs az a virág, nincs az a csoki, nincs semmi, ami akár a nyomába érne az érzésnek, ha a fiam rám mosolyog, kacag, gügyög, sikongat :)

Május 5.

friss fejes saláta, paradicsom, petrezselymes újburgonya, házi joghurt házi gyümölcsrétegen... ma valahogy csak a hasamra tudok gondolni... elég nagy is :s

Május 4.

Boti Boxedzést tartott reggel fél órán át... szegény bohóc orra bánta... hihetetlen jobbegyenesei vannak :P

http://www.facebook.com/video/video.php?v=449262235088495

Május 3.

Boti fiam 14 óra 17 perckor a hasáról a hátára fordult :) annyira ügyes, olyan büszke anyuka vagyok, legalább mintha lediplomázott volna :D

Május 2.

igaz apa előtt két perccel kelt Boti (4.43), de kajcsi után visszaaludt(unk), egészen 9-ig... aztán süthettem a világ legjobb anyósának szülinapi tortát, kicsit izgulós volt, mert még sosem használtam növényi zselésitőt (stabark), és féltem vajon megdermed-e a tortán, de jó lett (csak az én hülye mániám, hogy utálom a zselatint, meg fáj is a hasam tőle, meg hát gusztus kérdése, hogy az állati kötőszövetekből kivont szarságra ki cuppan rá), és sikerült meglepjük a fiammal még közösen készitett diszpárnával is.... :)

Május 1.

azt mondja a fiam, "egy cseppet még nagy Kenyu, de hamar belenövök meglásd...." - én meg addig csak irigykedem, hogy ilyen menő cuccai vannak :D

http://a3.sphotos.ak.fbcdn.net/hphotos-ak-prn1/s320x320/535541_447040868643965_1721788814_n.jpg

Április 30.

tisztaudvar rendesház... illatozik a lakás a frissen mosott függönyöknek hála, imádom... 

Április 29.

méghogy korán reggel ritkán rikkant a rigó... Jelentem odakint 4.20-kor kezdett rá, idebent pedig már 4kor csicsergett az én madárkám...

Április 28.

kivetköztettem Botit a plüssből... Szegényke azt hiszem nem fázott... Kint melegebb van, mint a lakásban :)

Április 27.

nem akarom elkiabálni, de úgy néz ki megúsztuk a mai oltást láz nélkül. :)

Április 26.

hosszú percekig nevettem ezen a grimaszon :) lehet nem illik? de annyira vicces :)

http://a8.sphotos.ak.fbcdn.net/hphotos-ak-ash3/s320x320/531319_442629789085073_100000141687162_1948490_273225839_n.jpg

újabb rekord: 6 óra 20 perc... És mosolyog, nyújtózkodik, peluscsere közben gügyög :) imádnivaló... az én fiacskám :)

Április 25.

a hivatalos mérés szerint a három hónapos Boti 5010 gramm és 61 centi :)

Április 24.

 Boti kezd rájönni a fejtartás hogyanjára :) már nézelődik is közben, és néha még el is mosolyodik kicsit :)

Április 23.

5.58 perckor pici neszeket hallok a gyerekszobából. Bemegyek... Mosolyog :) kiveszem, hát a pelus feladta a küzdelmet este 8tól... :) nyugis, átaludt éjszaka, csendes ébredés, ágyhúzással :)

Április 22.

süt a nap (pedig esőt jósoltak), csicseregnek a madarak, Boti elégedetten ringatózik az erkélyen, én megittam a reggeli kávém, lezuhanyoztam, és azt hiszem alszom még egy kicsit :)

Április 21.

az erkélyemen a megtépázott szélparipás imazászlóim eszembe juttatták, hogy pont négy éve ilyenkor beteljesült egy nagy álmom.... eljutottam oda, ahová világ életemben vágytam, ráadásul két remek emberrel, az édesöcsémmel, és az azóta férjem-gyermekem apjával. most akkor mondjátok azt, hogy az élet nem szép :)

Április 20.

az első reggelünk (5.40), amikor nem kellett tápszerrel bíbelődni :)

Április 19.

annnnnnnnyira jó néha a volt kollégákkal összefutni, akik talán többek is mint kollégák :)

Április 18.

joghurtkészítés házilag... nem olyan finom (még), mint a Cserpes, de tutti nincs benne semmi adalékanyag, és sokkal olcsóbb :)

Április 17.

sose értettem azokat az anyukákat, akik Manózzák, Babazzák, stb nevekkel illetik gyermeküket. Gondolkodtam rajta, vajon azért, mert mégsem jött be az, amire anyakönyvezték? Aztán mit ad isten, azon veszem észre magam, hogy előbb Csipetke, majd Csipike lett a fiamból... És milyen meghitt ez... Ez csak az én nevem, a Botond mindenkié. Aztán egyszercsak olvasgatom a híreket, és megakad a szemem: meghalt Fodor Sándor, a Csipike írója. Hm... Gyorsan utánanéztem, a neten bele is olvastam, majd bele is szerettem a kis törpe történeteibe. Csak azt nem tudom, hogy maradt ki az én gyerekkoromból... Nektek megvolt?

Április 16.

reggelire triplaszilvás (befőtt-aszalt-lekvár) tejturmix (a szép új botmixeremmel)... kis fahéjjal... nemcsak isteni finom volt, de... :P

Április 15.

étteremben ebédelni a Nagy-papáékkal, majd a legjobb barátnőm legjobb tortájából enni itthon :) köszönöm a szerető családot, és még hálásabb vagyok a barátaimért :)

Április 14.

túl azon, hogy szülinapom van és a férjemuram elengedtem bulizni (vagyis szinte rábeszéltem, hogy nyugodtan menjen el), nagyon boldog vagyok, mert amit tavaly kívántam, most itt gügyög a karomban és nem tudok vele betelni :)

Április 13.

előbbre hoztuk a fürdést, mert nagyon nehezen aludt el 8-9ig, aztán meg félálomban ment a pancsi is, meg a vacsi is. Féltem, ha 9kor lerakom, majd fél éjjel fent lesz. Hát jelentem, napkelte, madárcsicsergés, kis nyöszi a gyerekszobából... 5.15 perckor :) földöntúli boldogság, több mint 7 óra alvás egyben :) én ma egy nagy like-ot küldök az ügyes fiamnak :)

Április 12.

elfogyott az 1es méretű pelusunk, és 2esre váltottunk :)

Április 11.

5.52 perc - pánikszerűen ugrok ki az ágyból, és olyan gondolatok cikáznak az agyamban, hogy a bébiőr biztos elromlott és Botival valami tuti nem stimmel, mert az nem lehet, hogy este 10 óta alszik egyhuzamban. Futás a gyerekszobába... Bébiőr működik, a kicsi fiam pedig ébredezik. Én pedig megnyugszom, és el se hiszem, hogy hat és fél órát alhattam január óta egyhuzamban :) És szinte az első reggelünk, hogy nem hangos-éhes-sírással kísérve zajlik a pelenkázás. :)

Április 10.

nyereményrudival nyereményrudit nyerni :)

Április 9.

18 éve nem volt húsvét hétfőn ennyi locsolóm :) most már biztosan nem hervadok el :)

Április 8.

így pelenkázunk mi :)

Április 7.

újabb nagy zsák ruha érkezett Botondomnak, ezúttal Szabinától :) Most örülök, hogy olyan jó nagy szekrényt vettünk :)

Április 6.

úgy tűnik a borsó átment a teszten, legalábbis az a pár szem a levesben nem okozott gondot Botinál... Sőt, ittam rendes kávét is, és nem pörgött tőle egész nap. :)

Április 5.

a pár csepp eső még jobban megédesítette a tavaszi virágok illatával teli levegőt... És még a száradó ruhákat is sikerült időben bevinni :)

Április 4.

kicsi fiam ma délben úgy döntött, hagyja anyát nyugodtan megebédelni és hajlandó volt elaludni a jó kis hintájában :)

Április 3.

medvehagyma krémleves... De nem sokáig örültem, Botinak nem jött be :(

Április 2.

imádom hallgatni a gyerekszobából kihallatszó kakadumadár csörgését, melyet folyamatos gügyögéssel kommentál a fiam :)

Április 1.

a kicsi fiam a mosolyával, a mondokájával levette a lábáról a dédszüleit, sőt... az egész rokonság olvadt :) és készen lett a hintája is Botinak, láthatóan élvezi :)

Március 31.

amikor már nem tudok a fáradt-nyűgös-üvöltő gyerekemmel mit kezdeni, egyszerűen csak berakom a keresztmamitól kapott "varázsoverálba", és fél percen belül elcsendesül és elalszik... :)

Március 30.

krémest "sütöttem", remélem Leventém is örülni fog :)

Március 29.

feketerigók táncát nézni, és közben azon "aggódni", hogy a heves szárnycsapkodások fel ne ébresszék a babakocsiban édesen alvó kisfiamat :)

Március 28.

na mi volt ma az ebéd? :)

Március 27.

tulipán- és nárcisz-özön van a kertben... mégsem vagyok tőle boldog, amikor az oltástól lázban égő fiacskám nyűglődik egész nap... :(

Március 26.

öltözködtünk hajnalban, mert kifogott a peluson a pisimennyiség... Öltözködtünk reggel, mert volt egy nagy buki... Öltözködtünk délben, mert derékig rakta a legény a pelust, ezúttal nem pisivel... Mi ebben az öröm? Van ruhánk bőven és nincs szorulásunk... :)

Március 25.

két hónapos a fiam, és csinálhattam neki egy új (bár használt) játszósarkot :)

Március 24.

két hét után autóban ülni, és a gyönyört tetézte, hogy a babakocsi után ezt is vezethettem :)

Március 23.

árokparton ibolyavirágot látni, és miközben az idei első fagyid olvad a szádban lepkék táncában gyönyörködni... :)

Március 23.

éjszaka van, de egy-két madárka már csicsereg. Neszeket hallok a gyerekszoba felől... kérdem: "apa, te is hallod?" Ő is hallja. Ránézek az órára, 4.25 perc. Levi megjegyzi, hogy öt perc, és neki is csörög az órája... Hát igen, de az én csengőhangom a világon a legszebb :) És ma is öt perccel előztük meg apát, pedig ma 4.40-re állította.

Március 22.

sose volt sok barátom, de arra a kevésre mindig számíthattam. Tegnap megint bebizonyosodott... Köszönjük (a hatalmas zsák babaruhát, a játszószőnyeget, a pihenőszéket) a Berczi családnak, kimondhatatlanul boldog vagyok :)

Március 21.

napfelkeltét nézni az ágyból, miközben a gyerekszoba felől halk gügyögés hallatszik... :) és mától már hosszabbak a nappalok, mint az éjszakák :)

Március 20.

cékla... nyersen salátának almával, pástétomnak vajkrémmel, holnapra előkészítve krémlevesnek... mert nem tudok betelni a színével, és mert végre nem krumpli és nem tészta :-)

Március 19.

már rámjön a terhesnadrágon kívül egy farmerom... :) és a nagy próbálgatás közben találtam 2 ezer forintot az egyik zsebében :)

Március 18.

rövidujjúban sétálni, a teraszon ebédelni, a mérlegen 4-gyel kezdődő számot látni :)

Március 17.

meglátogatott a volt anyósom minket, és megsütötte a kedvenc grillázsos sütimet, ahogy csak Ő tudja :)

Március 16.

kabát nélkül sétálni a tavaszi madárcsicsergős napsütésben, elkészíteni a férjed kedvenc fahéjas kalácsát, és várni a barátaid, akik ilyen csodákkal halmoznak el...

Március 15.

5 óra 5 perc - az első madárka dalra fakad, Boti még mindig alszik. 5 óra 10 perc, halk gügyögés hallatszik a gyerekszoba felől. Megnézem, Boti az ágyban keresztben, lábai kilógnak a rácson és mosolyog. Mire a felkelő nap vörösre festette az ég alját, a kicsi fiam jóllakottan jutalmazott meg a világ legszebb mosolyával :)

Március 14.

Védőnőnél voltunk. Felteszi a kérdést, látom-e, hogy lila a gyerek szája, és máskor is volt-e már ilyen? Mondom, hogy látom, és még nem volt ilyen. Akkor figyelgessem, és ha jelentkezik máskor is, beszéljek a gyerekorvossal. PARA EZERREL! Hazaérünk, öltözök át. Tiszta lila a nyakam... Hogy az a jó... Szegény marokkói sálkészítő kisiparos most biztos csuklik... ... :-)

Március 13.

holnap lesz Boti 7 hetes, és tegnapra megvolt az első plusz kilója :)

Március 12.

Boti ma volt 6 hetes ultrahang vizsgálaton. Mind a koponya, mind a has, mind a csípőszűrés rendben találtatott... :)

Március 11.

Fürödtem, reggeliztem, elpakoltam a tiszta ruhát - és Boti még mindig alszik :) Ja, és jön Salgótarjánból (az egyik) dédimama látogatni :)

Március 10.

Boti 10 hónapos unokatesója a kék-fehér szőrmókos papucsom láttán lükvercbe kapcsolt, és láthatóan pánik félelem tört rajta ki... :)

Március 9.

katáng-kávé... Már-már olyan, mintha igazi volna :) és reggel még egy kis tejhabbal is kényeztettem magamat :)

Március 8.

Boti kinőtte az első ruháját, nemcsak hosszában, de széltében is :)

Március 7.

4 órát aludtam egyhuzamban :)

Március 5.

a legszebb, legtüneményesebb koszorúsleánykám üzent nekünk ma: "Nagyon szeretem a Zsuzsit, Botondkát puszilom, szeretem a Botondkát, nagyon édi-bédi, mint a szemem-fénye! Nagyon szeretem a Botondkát is! Meg még a Leventét is szeretem..."

az én kis vízöntőm imádja ha nincs rajta pelus - legalábbis kihasználja azt a 10 másodpercet és ilyenkor pisil a legnagyobbakat :) a pelenkázó és általában anya is úszik ;-)

Március 4.

Végre nem lötyög Boti lábszárán a zokni :))

Március 3.

Öt évvel ezelőtt egy hűvös, esős estén találkoztam először gyermekem apjával, aki azóta a férjem, és akinél türelmesebb, jóságosabb és tisztább lelkű embert nem ismerek... ♥

Február 29.

Boti nő, mint a gomba (3cm/hó), és a súlygyarapodása is tökéletes :-)

Február 24.

Ha a fiam nagyon örül, nemhogy fülig ér a szája, de még a kis fülecskéje is fél centit feljebb szalad. :)

Dödöszka

Olyan régen főztem Nektek, hogy a mai ebédemet úgy döntöttem megosztom Veletek. Régóta készülök puliszkát csinálni, meg is vettem hozzá a kukoricadarát (már majdnem le is járt a szavatossága), és régóta vágyom egy kis dödöllére is. Szombaton viszont mákos kalácsot sütöttem, és ez csak azért kapcsolódik a történethez, mert szükség volt 8 deka olvasztott vajra és 125 ml (mióta Botinak tápszert csinálok érdekes mód csak milliliterben tudok gondolkodni) forró tejre. Gondoltam én, ha a vajra nem vigyázok odakap, majd felolvad a tejjel együtt. Ahogy kell, felraktam melegedni, és közben bibelődtem valami mással. Pár perc múltán ránézek a tejre, látom ám, hogy összetúrósodott... hajajajj, ez igy nem lesz jó. Ott álltam a tűzhely felett, hogy mit csináljak én ezzel a szerencsétlen túrós vajjal, mert kidobni sajnáltam, nem is a kb. 200 forint miatt, hanem az elv miatt, amit már pici lány korom óta belém neveltek: ételt ki nem dobunk. És mióta házitejet használok, a tej nem megromlik, hanem megsavanyodik, ami viszont nem rossz, csak nem mindenbe jó. Szóval beindult kreativ fantáziám, és nagy hirtelen öntöttem az egész vajastúrós trutyiba még egy kis vizet, dobtam bele sót, meg egy adag kukoricadarát (azon az elven, ha a puliszka jó túrósan, hát miért lenne rossz, ha benne van). Jól elkevertem, főtt egy kicsit, majd letakartam, kihűlt és beraktam a hűtőbe, hogy majd lesz belőle valami (max. a kutya megeszi, akkor se dobjuk ki az ételt). 

Már tegnapra összeállt bennem a kép, hogy mi lesz szegény darából (még ekkor sem voltam biztos benne, hogy nem Inezkutya fogja megenni a végén). Megpucoltam két szép friss hagymát (a kertből), összekockáztam egy paprikát, felapritottam 3 gerezd fokhagymát - ezt az egészet olajon, sóval-borssal megdinszteltem (kb. egy deci vizet öntöttem alá). Amikor már megpuhult a hagyma, tettem bele pirospaprikát és egy kis házi paprikakrémet (ha nincs a pirosarany is megteszi), még egy kicsit rotyogtattam, és vizes evőkanállal galuskaformákat szaggattam a puliszkából.  Jó öt percet főztem még letakarva, majd lezártam a gázt és hagytam egy fél órát, rendesen járja át a galuskákat a hagymás dödölleszaft. Már csak az ételem nevével volt bajom, de mire megettük anyuval, meg is lett: a DÖDÖlle és a puliSZKA keresztezéséből.  

Kőműves Kelemen madarai

Amit reggel raktak,az délre leomlott
Amit dében raktak,estére leomlott
Össze tanakodott tizenkét kőműves
Falat megállítni,hogy lesz lehetséges...

 - így szól a ballada... hogy aztán az én madaraim tanakodnak-é, azt nem tudom, mindenesetre a rozsdafarkúak úgy tűnik három év után feladták... Emlékeztetőül az ő történetük itt olvasható, és még csak annyit hozzá, hogy miután idén is jöttek háztűznézőbe, nagyon gyorsan lekaptuk a fészküket, nehogy eszükbe jusson megint idekölteni, hogy aztán mást se csináljak, mint szedegessem előbb a lepotyogó ágacskákat, majd a lepotyogó tojáskákat, aztán pedig a lepotyogó madárkákat. Szóval a ház keleti felén lévő rozsdafarkúak elköltöztek, nem messzire, mert sokszor hallom az éles csattogásukat, a minap éppen egy macskával kacérkodtak, vicces volt, ahogy tisztes távolból szó szerint idegesítették micit. 

De hogy ne maradjunk madaraktól és bosszankodástól mentesek, pár napja a ház nyugati felére "költözött" be egy galambpár. Túlbútorozott elméjük nincsen, és a  gerendára se nagyon tudtak bebútorozni, mert az a 15 centi széles, 30 centi hosszú kiálló fadarab pont arra jó, hogy amit rátesznek, az első libbenő szellőre lepotyogjék. Galamburam nem rest, hordozza bőszen a fészeknekvalót, amit galambasszonyság igazgat, szélkirály (meg a gravitáció) elintéz. Hogy a galamb ostobaságát mi sem mutatja jobban, nem ám a fészek alatt 5 méterre lévő, lepotyogott ágakat próbálják újra rakni, ők elmennek messzire, és máshonnan hozzák az épitőanyagot. Bár lehet úgy gondolják, ha egyszer leesett, biztos az ággal van a baj? 

Aki ismer, tudja, hogy szeretem az állatokat, de most valahogy mégis úgy érzem, jobb lenne, ha ezek a szerencsétlenek keresnének valahol máshol fészkelőhelyet maguknak. Nem csak azért, mert fizikai képtelenség lesz a tojásnak megmaradni azon a pár centi vízszintes placcon (lelki szemeimmel elképzeltem, ahogy a tojásban egyensúlyoz a kis fióka, még egy centim van balra, most óvatosan jobbra visszagurulok anyu segge alá), hanem azért is, mert nem szeretném, ha a nyakamba pottyantana a drága papa vagy mama. Vessetek meg, de arra gondoltam kibillentem galambanyut a komfortérzetéből, és időnként kicsit megzavarom az idillüket. Tudom, nem ildomos beleszólni a természet rendjébe, de az én házam, az én váram alapon úgy gondoltam, ha ők lőnek, hát lövök én is... Nem, nem sörétessel, borétossal... időnként kilövök egy parafadugót a galamb irányába, csak úgy lazán, némi lelkiismeretfurdalással társítva. Talán rájönnek, hogy nemcsak hogy a fészekrakás nem sikerül, de még csak szívesen se látják őket, és elköltöznek. Remélem nem messzire, mondjuk a ház előtt lévő diófára. 


u.i.: most mondja édesanyám, hogy reggelre egy tojás a földön placcsant... lehet ezt csak galambanyu nem vette észre és kotlik ügyesen a nagy semmin? 

Egy évvel ezelőtt...

...megérkezett hozzánk egy kis lélek. Még nem tudtuk, de már nagyon vártuk. A napokban olvastam egy gyönyörű és szívhez szóló történetet, ezt szeretném veletek megosztani a fiam "egy éves" születésnapja alkalmából. 

"Kelet-Afrikában van egy törzs, ahol a gyermek megszületésének idejét nem a világrajövetelének napjától, sőt nem is a fogantatás napjától számítják. E törzs számára a születés kelte azt a napot jelöli, amikor a leendő anya először gondol majdani gyermekére. Az anya, amikor úgy érzi, eljött az ideje, hogy gyermeke legyen, elvonul az erdőbe, és magányosan ül egy fa alatt mindaddig, amíg bensőjében meghallja gyermeke énekét.

Amint ez megtörtént, az anya visszatér a falujába, és megtanítja az éneket a leendő apának. Ezután ezzel az énekkel hívogatják a gyereket. Miután a gyerek megfogant, az asszony a méhében hordott kisbabának énekel, és megtanítja a dalt a falu bábáinak és öregasszonyainak, akik a vajúdás alatt és a születés csodálatos pillanatában ezzel az énekkel köszöntik a gyermeket.

A szülés után valamennyi falubeli megtanulja az újszülött énekét. Ez a dal ezután élete minden fontos pillanatában elkíséri. Ezt éneklik neki, amikor valami baja esik, ezt éneklik győzelmek, szertartások, felavatások alkalmával vagy a házasságkötési ceremónián. Amikor élete végén szerettei összegyűlnek a halálos ágyánál, utoljára hangzik fel a dal."

-Jack Kornfield: A lélek éneke.-

Botond három hónapos

Boti az öt kilóval megvárta a tegnap estét, és bár reméltem, hogy duplázunk (ahogy illik, vagy ahogy szokás?), de nem fakadunk sírva így se... 62-es ruhát hord, a mérleg pont 60 centi, éppen végigéri. Két hónapos kora óta "beszél", nagyon nagy dumája van, be nem áll a szája, ha olyan kedve van a pihenőszékben a macinak is sztorizgat, ha komolyabb társaságra vágyik, sikongat egy kicsit, ha valaki bemegy hozzá mosolyog nagyokat és folytatja a csevelyt. Pelenkázás közben is mondja a magáét, hacsak nem nagyon éhes, mert akkor üvölt.

Mióta feladtam (másfél hónapja) az anyatejjel való erőlködést - értsd: cicizik amíg van mit, aztán a hiányzót kipótoljuk tápszerrel - a gyerek nyugodt, béke van, napirend van, tudom mikor éhes, mikor álmos, azóta tudok tervezni mondjuk néha ebédet főzni, vagy csak kicsit kitakarítani. Sok időm így sincs, de legalább Boti is kiegyensúlyozottabb és én is az vagyok.

Egyébként órát lehetne hozzá állítani, napközben két órát van ébren, egyet alszik, de szinte percre pontosan. Csak akkor nem, ha fáj a poci, ha front van, vagy ha nem veszem időben észre a jeleket: álmos. Ha túl fáradt sokkal nehezebb elaltatni.

Imád kint aludni, ha a jó kis murvás földutunk elringatja a fenekét... Ezzel nem is lenne baj, csak ha én őt riszálom, én nem pihenek és nem haladok a dolgommal.

Naponta hatszor eszik, 140 ml-eket. Az éjszakákat egész jól átalussza. Megfejthetetlen, hogy miért, de 4 és 6 között ébred. Mikor hogy, de mindig hatalmasakat nyújtózkodik, öröm nézni! Általában este 8-kor fürdünk (ahogy a mellékelt képen is látszik, végéri a kádat), 9 körül fektetem.

Egy hete fedezte fel, hogy van keze és lába, és hogy használni is tudja :)

Két hete fedezte fel a kezét, és hogy szoros összefüggésbe tudja hozni a szájával :) Először az egész öklével próbálkozott, másnapra már csak arra lettem figyelmes, hogy hangos cuppogás jön a gyerekszobából... és pont mint a nagyok, rájött melyik ujjacskáját a legpraktikusabb szopogatni. Egyébként mióta tudja, nem nagyon csinálja :)

Két napja fedezte fel pelenkázás közben a keze árnyékát. Nem a kezét figyeli, mint általában a babák szokták, hanem játszik a saját árnyékával (legalább nem ijed meg tőle). A játékok még nem sokáig hozzák lázba, sokkal inkább csodálkozik rá új dolgokra: a szobájába frissen bevitt növényre, egy bögrére, a párna rojtjára.

Legutóbb pedig a mamától kapott új kardigánját vizsgálta hosszú percekig... lehet szeretni fog öltözködni? Ja, és kinőttük a pelenkázót is, de ügyesen és némi segítséggel megnagyobbítottuk, most egy darabig talán jó lesz.

És akármilyen nagy probléma van, ha berakom az overáljába pillanatok alatt megnyugszik és elalszik, de hogy mit fogok csinálni ha kinőtte, vagy ha 40 fok lesz, azt még nem tudom... A másik nyugipontunk az ablak. Imád bambulni kifelé az ablakon, főleg a pihenőszékében ülve, saját magát ringatva.

Viszont nem szeret(ett) hason feküdni. Napi max. 3x5 percet ha bírtam hallgatni az ordítását... Aludni hajlandó volt hason, de ébren kikérte magának. Pár napja viszont rájött, hogy talán nem is olyan borzasztó, és elkezdte nemcsak emelgetni, de tartani is a fejét. Még hamar elfárad, de láthatóan erősödik.

Kakilni se szeret, vagy nem tud... Azt mondják a hozzáértők normális, ha hetente egy van csak... Bevallom, amikor olyan büdiket pukizik, mint hat felnőtt csülkösbableves után, én a hőmérő után nyúlok... pedig nem hoz lázba dolog.

Összegezve: kedves, mosolygós, nyugodt, békés, megbízható, ügyes, okos, szép, tündéri három hónapos kicsi fiam van.