CTG... már ha meghallom, ha eszembe jut, stresszelem magam. Eddig még minden héten dupláztunk... Először terhesgondozó, kávé-csoki-kaja, piszkálás... gyerek csak alszik, és közben szépen ver a szívecskéje úgy 140-et percenként, ahogy kell... de ez kevés a boldogsághoz, ficánkolnia kéne... A használhatatlan, ámde legalább fél órát igénybe vevő vizsgálat után irány a szülészet, lelet orvos kezébe ad. Orvos elképed, megkérdezi: "evett-ivott kismama???"... persze... kismama mindent elkövet, de a gyerek délután 2 előtt füle botját nem mozdítja semmire se. Ettől függetlenül orvos elküld: egyenigyon... (dínomdánom)... és ha sikerült felpiszkálni a csöppséget, jöjjön vissza, CTG-re tesznek újra. Hurrá. De legalább nem engednek el, míg meg nem bizonyosodtak róla, hogy minden rendben. Ma is így jártunk. Terhesgondozóból kifelé jövet mondtam anyunak, hogy ebből ismétlés lesz, meglásd... Most a változatosság kedvéért még flowmetriára is elküldtek, ahol kiderült, hogy "lényegesen kevesebb a magzatvíz a normálisnál" (de legalább rendesen áramlik a vér). Na képzelhetitek a kismamát, nem elég neki, hogy alig mocorog a gyerek, hogy nem képes egy normális CTG-t produkálni, még ez is. Doktornő közli, hogy a héten meg kell szülessen a gyermeknek... Hát igen, meg kéne, ideje lenne, de a kismama csak annak örülne, ha rábízhatná a csemetére, jöjjön, amikor Ő érzi úgy, hogy eljött az ideje. Addig is, minden nap CTG (ha így folytatjuk, statisztikailag minden nap két CTG), és kétnaponta flowmetria... Végülis nincs már semmi dolgom, a babaszoba kész, miért is ne ülhetnék fél napokat a terhesgondozóban és a szülészeten? Egyetlen fontos dolog van most csak, hogy Botond egészségesen világra jöjjön, remélhetőleg önszántából!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése